Vasárnapi dallista Páger Antallal és Tolnai Klárival
Kultúra

Vasárnapi dallista Páger Antallal és Tolnai Klárival

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Páger Antal és Tolnai Klári: Orchideák című dala is szerepel. A szeptember 22-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Őszi színház Halason – még lehet bérletet vásárolni
Kultúra

Őszi színház Halason – még lehet bérletet vásárolni

Már javában tart a Halasi Városmenedzser Kft. által szervezett őszi színházi évad bérleteinek értékesítése. Szeptemberben a Meseautó, októberben a Tanú, novemberben az Örömszülők című darabokat láthatják a színházkedvelők. A Közösségek Háza Sétáló utcai ügyfélszolgálatán a korábbi bérletesek számára szeptember 19-ig (most csütörtökig) még elérhetőek a kedvezményes áru bérletek, csütörtöktől viszont megkezdődik a jegyértékesítés a még szabad helyekre.
Bródi Mária Maja: Hajnali katángoló címmel kiállítás nyílik
Kultúra

Bródi Mária Maja: Hajnali katángoló címmel kiállítás nyílik

A Berki Viola Közalapítvány titkáraként adta a tájékoztatást szerkesztőségünknek Kollarics Gábor, hogy szeptember 20-án, pénteken, délután ötkor nyílik a Csipkeházban a pro urbe díjas  Bródi Mária Maja, Hajnali katángoló című kiállítása, amire az alkotó és a szervező Berki Viola Közalapítvány szeretettel hívja az érdeklődőket. Részletek az alábbiakban olvashatók az eseményről. (címképen Bródi Mária pro urbe oklevéllel, archív fotó)
(►) Látogatottságot generált a Thorma-trilógia
Kultúra

(►) Látogatottságot generált a Thorma-trilógia

A Thorma János Múzeum egy éves időtartamra a Budavár bevétele 1849 című képpel gazdagodott idén nemzeti ünnepünkön, március 15-én. Jó félév telt el azóta, vajon milyen érdeklődést váltott ki a kép és az azzal  bővített Thorma galéria - érdeklődtünk az intézménynél.
Dallista Toldy Máriával
Kultúra

Dallista Toldy Máriával

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Toldy Mária: Más ez a szerelem című dala is szerepel. A szeptember 15-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Meseautóval érkezik az őszi színházi idény – kezdődik a bérletértékesítés
Kultúra

Meseautóval érkezik az őszi színházi idény – kezdődik a bérletértékesítés

Szeptemberben a Meseautó, októberben a Tanú, novemberben az Örömszülők című darabokat láthatják a színházkedvelők. A Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. által szervezett őszi színházi évadra a héten megkezdődik a bérletek értékesítése. A Közösségek Háza Sétáló utcai ügyfélszolgálatán a régi bérleteseknek szeptember 10-11. és 12-én, 8 és 18 óra között lesz lehetőségük megvásárolni a jegyeiket, a fennmaradó helyekről pedig szeptember 16-tól lehet érdeklődni. Az előadások helyszíne a Városi Filmszínház.
Bulis szombat a főtéren
Kultúra

Bulis szombat a főtéren

A 45. Halasi Szüreti Fesztivál második estéje a zenéről és az önfeledt szórakozásról szólt. Helyi és országosan ismert előadók váltották egymást a Bethlen Gábor téri nagyszínpadon. A Kicsi Gesztenye Klub, az Animal Cannibals tagjai és Tolvai Reni is remek hangulatot teremtett a szeptemberi estében, éjszakában.
(►) Zenés ébresztővel indult a szombat
Kultúra

(►) Zenés ébresztővel indult a szombat

A hagyományoknak megfelelően, a Halasi Szüreti Fesztivál második napjának reggelén zeneszó hallatszódott a város több pontján is. A Halas Concert Band tagjai egy teherautó platóján muzsikáltak.
Halasi Borudvar – parádés kezdés ( galéria )
Kultúra

Halasi Borudvar – parádés kezdés ( galéria )

Jól döntött, aki pénteken este a Halasi Borudvart választotta. A polgármesteri hivatal udvarában több borvidék borászatainak legjobb italai, a színpadon pedig változatos zenei kínálat várta a vendégeket. Kora este már megtelt a tér a beszélgető, borozgató közönséggel.