Erdély elvesztése
Kultúra

Erdély elvesztése

A Thorma János Múzeumban március 27-én mutatták be Romsics Ignác Erdély elvesztése 1918-1947 című könyvét. A szerző új kötete „Tündérkert” Romániához kerülésének történetét foglalja össze. Az anyaggyűjtés fázisa nagyon hosszú volt, amit az írásé követett.
Emlékkonferencia neves előadókkal
Kultúra

Emlékkonferencia neves előadókkal

A Szilády Áron Társaság évente kétszer, tavasszal és ősszel rendez emlékkonferenciát a névadó gimnázium dísztermében. Ezen a hétvégén a Veritas Történetkutató Intézettől érkeztek vendégek, akik változatos témákban osztották meg gondolataikat a jelenlévőkkel.
(►) Bach muzsika extrákkal
Kultúra

(►) Bach muzsika extrákkal

„Bach zenével a gyógyulásért”. Ez volt a címe annak a kulturális programnak, amely a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a Magyar Kórházszövetség együttműködésében valósult meg a Thorma János Múzeumban. A bő hatvan perces zenei utazás során a Hoppál Mihály Band formáció tagjai mutatták be, milyen sok zenei motívum maradt fent Bach műveiből például a mai, modern zenében.
Magánénekes találkozó halasi fellépőkkel
Kultúra

Magánénekes találkozó halasi fellépőkkel

A Bácskai Kultúrpalota adott otthont az V. Országos Zeneiskolai Kodály Zoltánné Sándor Emma Magánénekes Találkozónak. A versenyen zsűri és közönség elé állt a Szilády Áron Református Gimnázium két diákja is, akik szép eredménnyel zárták a megméretést.
(►) Romantikára hangolva
Kultúra

(►) Romantikára hangolva

Juhászné Zelei Judit és Kovács Andrea többször adott már közös koncertet. Többéves hagyományai vannak hangversenyeiknek Kiskunhalason és a régióban. Legutóbb, március 20-án ültek zongorához négykezest játszani, romantikára hangolva. Különleges estében volt része a közönségnek a múzeumban.
Ők is a vasárnapi dallistán
Kultúra

Ők is a vasárnapi dallistán

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A március 24-i dalok listáján mások mellett a címképen látható táncdalénekesek is szerepelnek.
Nő a tét (galéria)
Kultúra

Nő a tét (galéria)

A halasi tavaszi színházi évad második előadása igazi premier volt. Alessandro Capone-Rosario Galli: Nő a tét című zenés vígjátékát Kiskunhalason tekinthette meg először a közönség Magyarországon. A produkciót a Gergely Theáter vitte színpadra a Városi Filmszínházban a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében. 
Szilády-emlékkonferencia
Kultúra

Szilády-emlékkonferencia

A Szilády Áron Társaság évente két konferenciát rendez több mint 25 éves fennállása óta. Ezt a hagyományt idén is továbbviszik a szervezők. A legközelebbi ilyen alkalom március 23-án, szombaton lesz a református gimnázium dísztermében. 
Mit keres egy szőke, halasi lány Sanghajban?
Kultúra

Mit keres egy szőke, halasi lány Sanghajban?

Opóczki Edina mindig is arról álmodozott, hogy egyszer bejárja a világot és új kultúrákat fog megismerni. A középiskola elvégzése után külföldre utazott, azóta már több országban is élt, jelenleg pedig Sanghajban tanul. Ha minden jól megy, nyáron egy újabb országot pipálhat ki képzeletbeli bakancslistáján. Örömmel mesélt eddigi kalandjairól weblapunk olvasóinak.