Kunok hazája
Kultúra

Kunok hazája

Ez volt a címe annak a kulturális estnek, amit a kiskunhalasi Hazatalálás Baráti Kör szervezett. A Közösségek Házában filmvetítés, kiállítás megnyitó, ételkóstoló és táncbemutató várt az érdeklődőkre. Az est nem titkolt célja a kun hagyományok még szélesebb körben történő megismertetése és ápolása volt.
Bensőséges hangulat Katica koncertjén
Kultúra

Bensőséges hangulat Katica koncertjén

Illényi Katica nyitott lélekkel és szívvel készült kiskunhalasi koncertjére. A református templomban sok-sok zeneszerető várta a sokoldalú művészt. A szervezők az est bevételét a Benjámin Szociális Intézmény javára ajánlották fel.
Változások
Kultúra

Változások

Öt év után új kiállítási anyaggal várja a közönséget Sáli Levente. A kiskunhalasi festőművész tárlata másfél évtized alkotásait öleli fel, bemutatva azt a folyamatot, ami a jelenig vezet. A tárlat címe röviden, tömören, frappánsan ennyi: Változások.
Nyílt óra csángó énekkel és zenével
Kultúra

Nyílt óra csángó énekkel és zenével

A Servet zenekar lépett fel április 26-án délelőtt, Kiskunhalason. A református templomban nyílt énekórán vehettek részt a helyi diákok és tanáraik közreműködésükkel. A rendezvény fővédnöke Fülöp Róbert polgármester volt, az egyházi védnök pedig Bödecs Pál, a Kiskunhalasi Református Kollégium lelkész-főigazgatója.
Május végi dallista
Kultúra

Május végi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az április 28-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Itthon, otthon (galéria)
Kultúra

Itthon, otthon (galéria)

A Forrás-Új Tükör Klub április 24-i rendezvényének vendége Tallér Edina író, újságíró és Gerner Csaba színművész volt. A Halasról származom sorozat keretében beszélt gyermekkoráról, felnőtt éveiről, pályájáról és családjáról a házaspár. Itthon otthon köszönthettük őket.
(►) Halasra érkezik a Follow The Flow
Kultúra

(►) Halasra érkezik a Follow The Flow

Nem titok most már, hogy ki lesz a 40. Halasi Szüreti Fesztivál egyik nagy fellépője. A Follow The Flow érkezik szeptember 6-án a főtéri nagyszínpadra. Vincze Gergely – BLR, Molnár Csaba – Fura Csé és Szakács Gergő tavasszal megjelenő első lemeze zenei anyagával járja az országot. A turné egyik állomása Kiskunhalas, ahol élőben is megszólalnak a zenekar népszerű dalai. A Nem tudja senki című slágerük 41 millió feletti megtekintésnél jár a YouTube-on. Ezt a sikert egy év leforgása alatt érte el a Follow The Flow. Legújabb, Gavallér című daluk pedig április 13-i megjelenéssel indult hódító útjára.
Halasról származom - kedden este a Közösségek Házában
Kultúra

Halasról származom - kedden este a Közösségek Házában

Ezen a héten folytatódik a Halasi Média és Kultúra Kft. nagysikerű beszélgetős sorozata, a Halasról származom. A Forrás-Új Tükör Klub részeként megvalósuló program két főszereplője ezúttal a Tallér Edina-Gerner Csaba házaspár lesz.
Vadvirágos locsolkodás (galéria)
Kultúra

Vadvirágos locsolkodás (galéria)

A Pásztortűz Egyesület alakulása óta – több mint tíz éve – szervez húsvéthétfőre locsolkodást. A hagyományt idén is folytatták, ezúttal a belváros volt a helyszín. A Vadvirág Táncegyüttes tagjaival elevenítették fel a régi ünnepi szokásokat.