Regina és Zsuzsanna nagyon készül...
Kultúra

Regina és Zsuzsanna nagyon készül...

Különleges koncertet láthatnak, hallhatnak az érdeklődők pénteken 18 órától a Baptista Templomban. Dr. Schindler Regina és magánének tanára, Kovács Zsuzsanna közös fellépésén a virtuóz zongoradarabok mellett lágy dallamok kapnak majd főszerepet.
Színház valós sztorival
Kultúra

Színház valós sztorival

A helyi színházlátogató közönség Neil Simon Ölelj át című darabját tekinthette meg január 21-én a mozi színpadán. A négyszereplős előadásban Hegyi Barbarával, Perjés Jánossal, Nagy Enikővel és Mészáros Tamással találkozhatott a közönség. A programot a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte.
A kultúra kiskunhalasi ünnepe
Kultúra

A kultúra kiskunhalasi ünnepe

A kultúra napját 31 éve ünnepli Magyarország. A rendezvények központi gondolata a magyarság, anyanyelvünk szépségének megőrzése és továbbadása. A dátum, január 22. jeles nap, mert ekkor tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc. Erre Csekén került sor 197 évvel ezelőtt. A kultúra kiskunhalasi ünnepének helyszíne a Közösségek Háza volt. Köszöntőt és beszédet mondott Szécsiné Rédei Éva. Kitüntetést vehetett át Szűcs Sándor a Szilaj Citerazenekar képviseletében. A díjazottat és együttesét Nagy-Apáti Ivett méltatta, és ő ajánlotta a közönség figyelmébe a helyi alkotók tárlatát is. A főszerepben ezúttal a művészetek és a helyi alkotók voltak.
Rájöttem, a festészet nálam nem múló hóbort...(galéria)
Kultúra

Rájöttem, a festészet nálam nem múló hóbort...(galéria)

Mi lett volna akkor, ha Sáli Levente nem lett volna éveken át szenvedélybeteg? Valószínűleg ez sohasem tudjuk meg, mindenesetre saját akaratának és nem utolsósorban egy Eszter nevű angyalnak köszönhetően otthagyta a poklot, új életet kezdett. Ahogy ő fogalmazott a Forrás-Új Tükör Klubban, rájött, hogy a festészet számára nem múló hóbort. Ráadásul még tehetséges is, nem kicsit, nagyon. A homokanimációt is pár perc alatt megtanulta, ma már művészi szinten űzi.
Tanári hangverseny
Kultúra

Tanári hangverseny

A közelgő magyar kultúra napja előtt is tisztelegtek műsorukkal a Tanári hangverseny résztvevői január 20-án este a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. Tizenkét pedagógus lépett közönség elé produkciók alkalmával.
Tűforgatók a könyvtárban
Kultúra

Tűforgatók a könyvtárban

A magyarság népművészetét minél több emberrel szeretné megismertetni a Tűforgatókör. Tagjai a közelmúltban tartották alakuló összejövetelüket Kiskunhalason. Foglalkozásaiknak a Martonosi Pál Városi Könyvtár közösségi tere ad otthont a jövőben
Vásár és tánc…
Kultúra

Vásár és tánc…

A Kiskun Táncegyüttes január 17-én este gálával örvendeztette meg közönségét. A Városi Filmszínházban közel száz közreműködő lépett színpadra az est folyamán. A részletekbe Mándity László művészeti vezető avatott be minket.
Dallista január 19-re
Kultúra

Dallista január 19-re

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A január 19-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Programok az elkövetkező napokra (2020.01.17.)
Kultúra

Programok az elkövetkező napokra (2020.01.17.)

Tánc, zene, színház, előadások és könyvbemutató – januárban is mozgalmas Halason a kulturális élet. A hónap egyik kiemelkedő eseménye A magyar kultúra mapja lesz. Szemezgessenek a programkínálatban Önök is!