Későbbi időpontban lesz a Nicsak, ki lakik itt
Kultúra

Későbbi időpontban lesz a Nicsak, ki lakik itt

A koronavírus-járvány veszély miatt a színházkedvelőknek is nélkülözniük kell egy ideig az élő előadásokat. Most már biztos, hogy április 21-én elmarad a tavaszi színházi évad harmadik előadása a Nicsak, ki lakik itt című darab. Az előadást egy későbbi időpontban láthatja majd a közönség.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Maradjon otthon és küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az április 19-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Karanténdal kiskunhalasi szereplőkkel
Kultúra

(►) Karanténdal kiskunhalasi szereplőkkel

A kiskunhalasi Vezendi Gábor néhány évvel ezelőtt kezdett a capella feldolgozásdalokat készíteni barátaival. Most, az önkéntes házi karanténok idején számos zenekar, előadó és magánember rukkolt már elő különféle otthonmaradásra buzdító dalokkal. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak halasi zenészek, énekesek és lelkes amatőrök előadók, így készült el a Maradj otthon, kisember! című dal, amihez már videoklipet is forgattak.
(►) Ronda
Kultúra

(►) Ronda

Ezzel a címmel tárta nyilvánosság elé új videoklipjét a Belmondo együttes. A forgatáson kiskunhalasi kötődésű fiatalok is részt vettek. A fotós lányt Czikkely Anna, a Bibó-gimnázium egykori diákja alakította. A stylist karaktere egykori iskolatársáé, Szécsi Krisztiáné lett. Őket kérdeztük élményeikről.
(►) A tűzoltóink is teljesítették a táncos kihívást
Kultúra

(►) A tűzoltóink is teljesítették a táncos kihívást

Cornea Zsolt, a megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat őrnagya, aki nem mellesleg a Halas Táncegyüttes vezetője teljesítette a kihívást. Csatlakozott hozzá kollégája, a kiskőrösi önkéntes tűzoltóktól Kaponya László, egy közös videóban járták a legényest.
A belső stabilitás fontos
Kultúra

A belső stabilitás fontos

Virágné Színes Ilona a karantén idején is alkot. Ezt az időt arra használja fel, hogy önismereti utazást tegyen. Hangsúlyozza, hogy a nehéz időkben különösen fontos a belső stabilitás. Ő kirajzolja magából az érzéseit, hangulatait, ami sokat segít neki. A művész-tanár szerint jó lenne, ha más is kedvet kapna ehhez.


Netszínház videókkal
Kultúra

Netszínház videókkal

Gerner Csaba pályája Kiskunhalasról indult. Befutott színészként is közel áll hozzá a város. Tartja a kapcsolatot szeretteivel, ha teheti személyesen, most azonban más megoldásokat kell találni erre. A színházi közeg is megváltozott. A korábbiaknál is hangsúlyosabb szerepet kapott a közösségi média.
(►) A művészet nem megy parancsra
Kultúra

(►) A művészet nem megy parancsra

Temérdek ideje van, de a karanténban nem tud szabadon alkotni. Zádory Édua Amarilla, a kiskunhalasi kötődésű hegedűművész áprilisra tervezte, hogy hazalátogat Argentínából. A koronavírus-járvány miatt módosult a program. Egyelőre Buenos Airesben próbálja hasznosan tölteni a napjait.
Húsvéti dallista
Kultúra

Húsvéti dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.