Szerették a Regruta Oskolát
Kultúra

Szerették a Regruta Oskolát

Nagy sikerrel rendezték meg a Kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban a hagyományosnak mondható Regruta Oskolát augusztus 14-én, pénteken. A Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület színes programokkal várta az érdeklődő közönséget, gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztályt.
Az orgona és énekhang találkozása
Kultúra

Az orgona és énekhang találkozása

Augusztusban újra az orgonáké a főszerep! A Filharmónia Magyarország színes programjai által betekintést nyerhetünk ennek a páratlan hangszernek a birodalmába, megismerhetjük különlegességeit, amelyeket sokan nem is sejtenek. Az OrgonaPont hangversenyén Balatoni Sándor orgonaművész és Kuti Ágnes szoprán énekesnő által az orgona-énekhang csodálatos együttesét hallhatja a közönség augusztus 21-én Kiskunhalason.

Lovas majális hagyományok mentén
Kultúra

Lovas majális hagyományok mentén

Helyi termékek bemutatásával vegyített, lovas kulturális hagyományokat felelevenítő programot láthatott Kiskunhalason a közönség szombaton a Hirling József Lovasparkban. A komplex helyi értékeket bemutató egynapos eseményen minden korosztály megtalálta a kikapcsolódási lehetőséget.  A legnagyobb közönségsikert Füzér Gábor (Carina) érte el, aki 184 cm-es magassággal nyerte a kitartásos magasugratást (címképen).
Elismerés Sári Katinak
Kultúra

Elismerés Sári Katinak

A kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör vezetője, Sári Kati részére Nívó-Díjat adományozott a Nyírségi Gondolat Kulturális és Sport Magazin. A helyi alkotó számára meglepetés volt az elismerés, ami további írásra ösztönzi.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Az augusztus 16-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Regruta Oskola a Hirling József Lovasparkban
Kultúra

Regruta Oskola a Hirling József Lovasparkban

Augusztus 14-én Regruta Oskolát tart a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület a Hirling József Lovasparkban. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak, gyermekeket, szülőket, nagyszülőket. A rendezvényre a belépés ingyenes.
Érdekes programok Kiskunhalason
Kultúra

Érdekes programok Kiskunhalason

Több érdekes kulturális program is megvalósul városunkban az elkövetkező napokban. Ezek közül szemezgetünk most.
A magyar Olympiász
Kultúra

A magyar Olympiász

A palici polihisztor, Vermes Lajos életéről szóló filmet vetítettek Kiskunhalason, a Közösségek Házában augusztus 11-én. A magyar Olympiász című alkotás készítőivel Király Gábor, a rendezvény házigazdája beszélgetett. A kérdésekre Zámborszki Ákos rendező, Csortos Szabó Sándor producer és a szereplők közül Kisapáti Zsolt, Halápi Sándor és Papp Zsolt válaszolt. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte.
Lovas majális szombaton
Kultúra

Lovas majális szombaton

Nagyszabású, sokszínű lovas és kulturális hagyományokat felelevenítő programot szerveznek Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban szombaton. A komplex helyi kulturális értékeket bemutató egynapos rendezvényre 2020. augusztus 15-én egész nap várják a látogatókat a rendezők, a lovasparkba ingyenes a belépés.