Online Lovas Mikulás
Kultúra

Online Lovas Mikulás

Izgalmas Mikulás napi programokkal, előadásokkal készül a Kiskunhalasi Lovasbandérium december 6-án, melyeket élő közvetítésben lehet követni a képernyők előtt a Hirling József Lovaspark két helyszínéről. Facebook-on élő bejelentkezések lesznek a színfalak mögül.
Vasárnap online Mikulás
Kultúra

Vasárnap online Mikulás

December hatodikán egy színes, kedves összeállítással várja a Halas Televízió a TV képernyők és a számítógépek elé a gyermekeket. Érdemes lesz végignézni a műsort, hiszen sok-sok érdekesség kapott helyet a repertoárban.
Meghosszabbították a csipkés enteriőr pályázatot
Kultúra

Meghosszabbították a csipkés enteriőr pályázatot

Már érkeztek be pályamunkák, de továbbra is várják a XXI. századi enteriőr a halasi csipkével pályázatra a jelentkezéseket. Szécsiné Rédei Évától a Csipkeház igazgatójától megtudtuk, hogy a koronavírus-veszély miatt meghosszabbították a pályázat beadási határidejét. E szerint január 31-ig fogadják a pályamunkákat és februárban lesz az értékelés.
Betlehemi játék a Körte csoportban
Kultúra

Betlehemi játék a Körte csoportban

A Felsővárosi Óvodában évek óta nagy hagyománya van az adventi időszakban a különböző jelmezes, ünnepváró előadásoknak. Mivel nem tudni, hogy a világjárvány miatt hogyan alakul majd az oktatási intézmények nyitva tartása, az intézményben úgy határoztak, előrehozzák az idei betlehemes játék bemutatóját, amit a Halas Televízió kamerái rögzítettek is.
(►) Apa-lánya duó került a legjobbak közé
Kultúra

(►) Apa-lánya duó került a legjobbak közé

Korábban nem volt még arra példa a Halas TV karaokeversenyein, hogy valaki a saját gyermekével énekeljen duettet. A XII. Ganzair-Pont Karaokeversenyen ez most megtörtént. Tóth Gyula kislányával, Reginával érkezett a Pont stúdiójába. Már az előválogatón is lenyűgözték bájos produkciójukkal a zsűrit, így nem volt kérdéses, hogy döntőbe jutnak. Második szereplésük is nagy sikert aratott az ítészek körében, így top9-esek lettek.
Kreatív ötletek szalmával
Kultúra

Kreatív ötletek szalmával

Losoncz Lászlóné gyerekkorában tanulta meg, hogyan lehet szalmából díszeket készíteni. Az elmúlt harminc évben gyakorolta, fejlesztette tudását. Alkotásaival sokaknak okoz örömet. Az ünnepekre saját dekorációval készül.
November utolsó dallistája
Kultúra

November utolsó dallistája

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A november 29-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Halasi énekes a top9-ben
Kultúra

(►) Halasi énekes a top9-ben

Akik rendszeresen figyelemmel kísérik a Halas Televízió karaokeversenyét, bizonyára jól emlékeznek Samu Szimonettára, aki évek óta visszatérő versenyzője a produkciónak. Idén egy minden eddiginél komolyabb hangvételű dalt választott, ez pedig úgy látszik, bejött a zsűrinek, hiszen beválogatták a legjobb 9 előadó közé.
Sáfrik malom - múlt és a jelen találkozása
Kultúra

Sáfrik malom - múlt és a jelen találkozása

Elkészült a kiskunhalasi Sáfrik féle szélmalom előtti alkotóház valamint élménypark. A tervezők célja az volt, hogy egy új kulturális színteret hozzanak létre ahol a családok, óvodás és iskolás csoportok és az ide látogató turisták hosszabb időt töltsenek úgy, hogy közben megismerhessék a malom történetét, működését valamint a gabona útját a termőföldtől egészen az asztalig. A kiállítás és a többi élményelem Szabóné Bognár Anikó és Dr. Végh Katalin elképzelései alapján készült.