A Rockfarsang örök és elpuszíthatatlan (galéria)
Kultúra

A Rockfarsang örök és elpuszíthatatlan (galéria)

Egy rendhagyó programmal ünnepelte 17. születésnapját a Rockfarsang. A Hungarian Stage Rental Kárász utcai telephelye volt a helyszín, ahol komoly technikával felszerelt színpad épült, e mellé pedig egy stúdió is, amely az internetes közvetítést tette lehetővé. A világhálón érkező visszajelzések szerint a Rocklife, a Gypo Circus, a házigazda Voices és a Rómeó Vérzik is megmozgatta a monitorok, televízióképernyők előtt a rajongókat. 
Fizika, blues és népi ének
Kultúra

Fizika, blues és népi ének

Mindez jól megfér egymás mellett Vladár Károly életében. A természettudományok iránti vonzalma és a zene szeretete meghatározó jelentőségű számára. Tanár, zenész, lemezgyűjtő ember. Az elmúlt évtizedekről, aktualitásokról és jövőbeni lehetőségekről kérdeztük Vladár Károlyt.
Valentin napi dallista
Kultúra

Valentin napi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. Afebruár14-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Dombok felett újra
Kultúra

(►) Dombok felett újra

A Draft együttes huszonéves slágere új zenei köntöst kapott. Egy német-magyar kiadó, a Trippy Code Records jelentette meg exclusive formában, számozott példányokkal vinylen, később CD-lemezen. A feldolgozást BeatQueche jegyzi. A Draft alapító tagját, Varga Gábor Attilát, warez!-t erről és kiskunhalasi előadókkal, zenekarokkal való kapcsolatáról is kérdeztük.
(►) Kiss Bernát: azonosultam a jazzel
Kultúra

(►) Kiss Bernát: azonosultam a jazzel

A kiskunhalasi Kiss Bernát több rockzenei formációban is rendszeres fellépője volt az elmúlt években a helyi rendezvényeknek, fesztiváloknak. Néhány éve egy fordulópont jött el az életében, amikor úgy érezte, egy erős stílusváltásra lenne szüksége. Ekkor lépett be életébe a jazz.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A február 7-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
A dimenzióváltás ideje
Kultúra

A dimenzióváltás ideje

Sári Kati szerint a rohanás, a megfelelési kényszer, a pénz hajszolása is oka a kapcsolatok elidegenedésének. A kiskunhalasi József Attila Irodalmi Kör vezetője úgy gondolja, inspiráló lehet, ha hiszünk abban, hogy a nehéz időszak után egy szebb, jobb, emberibb világ jön.
Pontosnak kell lenni
Kultúra

Pontosnak kell lenni

Nagyon fontos számára a hitelesség. Kazi Roland diplomamunkája ütős lett. Úgy alkotta meg, hogy ne csak az egyetem berkein belül figyeljenek fel rá, és elérte célját. Kiállítási lehetőséget kínált számára Budapesten a Várfok Galéria. A kiskunhalasi születésű médiaművészt és animátort sikeres pályájáról kérdeztük.
Duó széles skálával
Kultúra

Duó széles skálával

A barokk kortól kezdve kortárs szerzők alkotásaiig műsorára tűz zeneműveket a Bianconero Piano Duo. A nevük olasz eredetű, fekete-fehéret jelent a zongora billentyűire utalva.