(►) Dani az ország legjobbjai között
Kultúra

(►) Dani az ország legjobbjai között

Bozóki Dániel imád harsonán játszani. Azt pedig, hogy nem csak szeret, hanem remekül tud is, mi sem bizonyítja jobban, minthogy tanára, Lauer Zsolt javaslatára jelentkezett az idei Országos Mélyrézfúvós Versenyre. A beküldött videói olyan mértékben meggyőzték a szakmai zsűri tagjait, hogy Danit a döntős versenyzők közé választották.
Ez az enyém…
Kultúra

Ez az enyém…

Új környezet, új élmények. Sáli Levente festőművész jelentős változásokat élt meg az utóbbi években. Nagy szerepe van ebben annak a tényezőnek, hogy 40 évnyi panellét után a természet közelségébe került. Érdeklődésünkre elmondta, mennyire inspirálja őt az alkotásban a kert.
Dallista május 23
Kultúra

Dallista május 23

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A május 23-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Kinder-tojás játékokból nyílik tárlat
Kultúra

Kinder-tojás játékokból nyílik tárlat

Tompán egy igazán különleges kiállítás nyitja meg hamarosan kapuit. Minden kisgyerek szereti a népszerű csokitojásban rejtőző, legtöbbször összeszerelős játékokat. Ezekből mutatnak be egy egész tárlatravalót a tompai program szervezői.
Fúvósmuzsikával nyitott a klub
Kultúra

Fúvósmuzsikával nyitott a klub

A járványügyi szabályok enyhítésének köszönhetően, kedden este végre ismét közönség előtt lehetett zenés, beszélgetős estet tartani a Közösségek Házában. Az újraindult Forrás-Új Tükör Klub vendége első alkalommal Lauer Zsolt volt. Az Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese barátainak, a Gaudium Quintett zenekar tagjainak társaságában zenélt, a közönség legnagyobb örömére. Az est során Lauer Zsolt felidézte zenei pályája legmeghatározóbb pontjait is.
Óvatos nyitás
Kultúra

Óvatos nyitás

Az érvényben levő kormányzati intézkedéseknek megfelelően újra lehet rendezvényeket tartani Magyarországon. A programok látogatásához védettségi igazolvány és személyi igazolvány felmutatása szükséges. Az aktualitásokról és a lehetőségekről tájékozódtunk. Kérdéseinket Nagy-Apáti Ivettnek, a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének és Susanne Reinhardt művészeti és értékesítési managernek tettük fel. 
Különdíjas sziládysok
Kultúra

Különdíjas sziládysok

Az élményszerű tanulás, a kreativitás kibontakoztatása, a digitális és művészi készségek fejlesztése jegyében rendezett vetélkedőt az Esterházy Magyarország Alapítvány. A KRK Szilády Áron Gimnázium Nemora Helikonis nevű önképzőkörös csapata bejutott az Estöri verseny országos döntőjébe.
Lauer Zsolt a Forrás Klubban
Kultúra

Lauer Zsolt a Forrás Klubban

A kényszerű hosszú kihagyás után újra induló Forrás – Új Tükör Klub vendége ezen a héten Lauer Zsolt, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, harsona tanára lesz.
Studio ezüst és bronz Kistelekről
Kultúra

Studio ezüst és bronz Kistelekről

Május 15-én rendezték Kisteleken az U21 Magyar Bajnokságot, amelyen belül számos klubközi versenyt tartottak. A Studio 2000 TSE-t öt páros képviseltek a klubközi versenyek során, ahol az előző hétvégéhez hasonlóan, ritkán látott nagy mezőnyök gyűltek össze. Két érmes sikert is elértek a halasi versenytáncosok.