Dani az ország második legjobb harsonása lett
Kultúra

Dani az ország második legjobb harsonása lett

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola egyik növendéke, Bozóki Dániel bekerült a XIII. Országos Mélyrézfúvós Verseny döntőjébe. A napokban zajló megméretésen a fiatal tehetség a zsűri döntése alapján korcsoportjában ezüstérmet szerzett.
Programok a vakációra
Kultúra

Programok a vakációra

Kiállítások, koncertek, előadások – sokféle program közül lehet választani Halason az elkövetkező napokban. Megnyílik a XX Csipkekiállítás, népszerű előadók érkeznek a Kaszinóudvari Estekre, de lesz könyvbemutató és folytatódik a Forrás Klub is.
Karakter, jellem, család és közösség (Galéria)
Kultúra

Karakter, jellem, család és közösség (Galéria)

Szatmártól egészen Kiskunhalasig lehetett utazni dr. Bay Miklóssal a Forrás-Új Tükör Klub június 22-i rendezvényén. Elhangzott, Romániában nemzeti kisebbségben, Németországban külföldiként, Magyarországon pedig a beilleszkedést megpróbálva élt. Az orvos-műgyűjtővel, Kiskunhalas díszpolgárával Bakos László, a Halas Televízió szerkesztő-riportere beszélgetett a közönség előtt.
„Énekléssel, játékkal sok problémán lehet segíteni
Kultúra

„Énekléssel, játékkal sok problémán lehet segíteni"

Kiskunhalason évek óta nagy sikernek örvend a Ringató. A foglalkozás vezetőjével, Vadai Henriettával beszélgettünk az elmúlt időszakról, aktualitásokról és közelgő tervekről is.
XX. Csipkekiállítás és Találkozó
Kultúra

XX. Csipkekiállítás és Találkozó

Idén már megtarthatják. Régóta várt arra a Halasi Csipke Közalapítvány, hogy megrendezhesse a XX. Csipkekiállítás és Találkozót. Tavaly tavasszal és idén májusban is elmaradt, nyáron azonban már fogadhat látogatókat a Csipkeház, a programok helyszíne.
Érdekes programok Kiskunhalason
Kultúra

Érdekes programok Kiskunhalason

Szerencsére az elkövetkező napokban bőven lesz miből válogatni kulturális programok terén városunkban. Adunk néhány tippet, mikor és hová lesz érdemes ellátogatni.
Múzeumi Est
Kultúra

Múzeumi Est

Halász Géza (1914-1918) és a Halasi városházák kiállítás volt a június 17-i Múzeumi Est fókuszában. A művész-tanárról és alkotásairól Kollarics Gábor és Demeter Gábor tartott előadást. Szakál Aurél a tárlat kapcsán szolgált érdekes történeti adalékkal a közönség számára.
Vasárnapi dallista
Kultúra

Vasárnapi dallista

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A június 20-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Egy este László Attilával
Kultúra

Egy este László Attilával

Folytatódik a Kaszinóudvari Esték sorozat. A Közösségek Háza szabadtéri előadásán június 24-én, csütörtökön 19 órakor László Attila lép fel. Idén 10 éve, hogy megnyerte a Csillag születik című televíziós tehetségkutatót. Az erdélyi származású énekes számára kedves dalokkal érkezik Kiskunhalasra.