Kiemelt helyen a tehetséggondozás
Az ELTE Fizikai Intézet Biológiai Fizika Tanszéke ismét vendégül látta a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola tehetséges diákjait és kísérőtanárait. A közelmúltban pedig Szegeden, egy tehetségtáborban vett részt a csoport. Megfigyeléseik továbbra is a hangtan témakörére irányultak
Idén április 16-án az ELTE Fizikai Intézet Biológiai Fizika Tanszéke ismét vendégül látta a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola tehetséges diákjait és kísérőtanárait (Nagy-Czirok Lászlóné, Sárköziné Vágó Rózsa, Tihanyiné Gerencsér Ágnes és Kovács Kitti). A programban megtekintették Radnai Gyula egyetemi docens 90 perces bemutatóját mechanikai és akusztikai játékok fizikájáról, Horváth Gábor egyetemi tanár 60 perces előadását az állatok és az ember hallásáról és hangadásáról, valamint Pereszlényi Ádám doktorjelölt kísérleti bemutatóját a Biológiai Fizika Tanszék Schlieren Laboratóriumában levegőben és folyadékokban előidézett, eltérő törésmutatójú közegek keveredésének Schlieren-optikás szemléltetésével. Másnap a diákok látogatást tettek a budapesti Csodák Palotájában. A kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola, a Bibó István Gimnázium és a Szilády Áron Református Gimnázium tehetséggondozott diákjai 2016 tavaszán látogattak először az ELTE-re, ahol a Fizikai Intézetben ismerkedhettek meg az ott folyó minőségi oktatással és a tudományterületet bemutató előadásokkal.
Májusban Szegeden tehetségtáborban vett részt a csoport. Megfigyeléseik továbbra is a hangtan témakörére irányultak. A Vadasparkban a rózsás kakadu szolgáltatott érdekes akusztikai élményt, mert bár nem tudott „beszélni”, de roppant mókás hangokat adott ki. A Radnóti gimnázium természettudományos laboratóriumában pohártelefont és rezgő sípot készítettek, valamint a hang levegőben történő terjedésének sebességét állapították meg, méréssel és számításokkal.
Lehetőségük volt a Lézeres Kutatóintézetet körbejárni, ott előadásokat hallgatni és vetélkedőn részt venni. A Fül-orr-gégészeti Központjában a hangképzéssel és a hallással kapcsolatos előadásokat hallgattak meg, majd lehetőségük volt megnézni, hogyan is zajlik egy gégevizsgálat. Egyik orvos vállalta, hogy kollégája elvégezze rajta ezt az endoszkópos vizsgálatot, a gyerekek szeme láttára.
A Szent István téren álló víztorony látogatása során értékes, régi fizikai eszközökkel végzett bemutató kísérleteket egy nyugdíjas fizikatanár. A különböző tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő vendégdiákok és tanáraik az NTP-MTTD-18-0015-Hangoskodunk pályázat keretében megvalósuló tehetséggondozási program résztvevői. (x)

