Zsófi magánybeszéde

Nem mindennapos, mini vallomást tárnak fel a következő sorok. Saár Zsófi magánybeszédét. Zsófi a nyíregyházi főiskolai éveit követően a Felsővárosiban tanított, majd úgy döntött, hogy elszegődik Erdélybe közhasznú munkára. Valójában embert, tájat, kapcsolatot és kultúrát testközelből ismerni. Ez nem jött össze, mivel négy hónapon át nem tudott volna ott miből élni. Az erdélyi alámerülést most nem lehetett kivitelezni, Zsófi hoppon maradt. De nem kérte volt iskolájától sem, bár korábban jól dolgozott, hogy vegyék már vissza, mert éppen nem jött össze… És majd’ fél év bizonytalanság után kiment Angliába, dolgozni, bármit. Így él most Manchester és Liverpool között egy 200 ezres angol „kisvárosban” Warringtonban. Legutóbb az 5x5 Nő halasi kiállítására küldte képeit Angliából. Íme, Zsófi optimista, erős és stílusos vallomása, olyan, mint amilyen ő maga: 

„De jó is elindulni…! Milyen jó várni és milyen jó megérkezni!
Már-már jobb, mint egy terápia.
Aztán találni, gyűjteni, helyére rakni, emészteni és megnyugodni.
Úgy érezni, hogy minden rendben, aztán rájönni, hogy eddig is rendben volt – mindennel együtt.
5 év tanítás és fél év kételkedés után úgy döntöttem, megnézem én is, milyen lehet máshol az élet. Bár mindig hittem, hogy az ember akárhova megy, magát nem hagyhatja otthon,ha menekül, az árnyéka mindig ott marad, most úgy látom, megéri a próba.
Idegen helyen még idegenebb lesz az ember – néha még magának is. Jó-e ez? Hogyne.
A legjobb: annak felismerése, hogy a kényelmes szerepek ideig-óráig működnek, és ha nincs tükör, hajlamosak vagyunk magunkról megfeledkezni.
Nincs presztízs, nincs múlt, sem ismerős; de annál több távolságtartás, kinyílás, remény és jövő. Önismeret és csoda. Csak előre lehet nézni.”  

Kép-szöveg: Szűcs Károly