Véradás
Már megkezdődött a Művelődési Házban a véradás, ahová minden segíteni vágyó embert várnak a szervezők.
A szokásoknak megfelelően, a hónap első szerdáján (vagyis ma) rendeznek véradást Kiskunhalason. Az első érdeklődők már 8 óra után pár perccel megérkeztek a helyszínre, de még most sem késő elindulni, hiszen az egészségügyi szakemberek egészen 13 óráig várják a halasiakat és környékbelieket.
Szőri Attila

