Városjelek 1
A graffiti a személyes különállás, a személyes „földön kívüliség” képe. A graffitis kéz nyoma számos embert irritál. Ők vizuális környezetszennyezésnek tartják ezeket a személyre szabott és renitens képeket.
A 20. század önkifejezési szabadsága támogatja a nemkívánatos falrajzokat, míg a városvédők és az épület tulajdonosok – a hatóságokkal együtt - üldözik őket. Tény, a falrajzok többsége minden esetben a közösség és a társadalom iránt kifejtett „alkotói” kritika. Ez a kritika manapság pozitív formát is ölthet. Egyes városokban megjelentek a motorizációs környezetszennyezés kritikai graffitijai.
Füstportól szennyezett falakat, járdákat tisztítanak meg erős nyomású kompresszorokkal. Ez a tisztítás azonban nem egy teljesen tiszta, makulátlan felületet hoz létre. A koszkörnyezet meghagyásával például egy-egy pálmaliget képére tisztítják a felületet. Ezek a kompresszorral létrehozott „szabadkézi rajzok” is városjelek, melyek éppen a graffiti eszközeivel hívják fel a figyelmet a környezeti problémákra.
Rongálás a kreativitás nevében. Ez a módszer, amely a fenti ellentmondást és az egymással szemben álló véleményeket és ellentétes érdekeket generálja. A rongálás az enyészet szépsége. Nem csak graffitis kéznyomok, de a leszakadóban lévő plakátok (fogyasztói mennyország jelei), a korhadó kerítések (az elhagyottság mementói), és a málladozó vakolatok búbánatos fosszíliái (a „lepattanóban lévő” várostest sebei) mindahányan nemkívánatos városjelek. De tény az tény, ezek a jelek mindenütt felbukkannak környezetünkben.
Szöveg-fotó: Szűcs Károly
