Ünnep és emlékezés
Négynapos hosszú hétvége. Főünnep és öröm. Hatalmas fájdalom szívünkben. Gyász. Vámpírok éjszakája, zombik. Ilyen és ehhez hasonló szavak, gondolatok jutnak eszünkbe ezekben a napokban. Mindenkinek mást jelentenek a napok történései és vele járó hagyományai. Azonban nem biztos, hogy teret kell adnunk mindennek, ami felénk zúdul reklámokból, televízióból és a nyugatról ránk erőltetett jónak tűnő dolgokból. Meg kell szűrnünk mire van nekünk ezekből valóban szükségünk. Bár tudjuk, hogy a gazdaság mellett a kultúra is globalizálódik, nem kell, hogy mindennek engedjünk.
A halloween a kiszolgáltatottság és félelem üzenetét hordozza. A rémisztgető mesék, a zombik és boszorkányságok éjszakája. Az úttalanul bolyongó sírjukból felkelt halottak estéje azok szerint, akik eme újdonságnak kívánnak élni és teret adni október utolsó napján.
Amit a másnap reggel hoz az életünkbe, mindenszentek ünnepe már ennél sokkal konkrétabb és reménytelibb üzenetet hordoz magában: Isten hazavár. Ezen a napon azokról emlékezik meg az egyház közössége, azokat ünnepli, akik már haza értek. Nem hosszú bolyongás után, hanem Isten vezetésével. Ha rájuk tekintünk, akkor örömmel telik meg a szívünk, és már meg is élünk valamit abból az örök ünnepből, ami reményeink szerint vár ránk. Ezért is tesz hitvallást e főünnep szertartásaiban, szentmiséin az egyház: “Várom… az eljövendő örök életet.” Ez az emberhez méltó folytatás.
Egy bizonyos Odiló, cluny-i bencés apát 998-ban kezdeményezte, hogy a szerzetesek november 2-án ünnepeljenek halottak napját, egy nappal az után, hogy a mennybe már felkerült holtakról – Mindenszentekről – megemlékeznek. Mindenszentek ünnepén a Teremtőre mint építőmesterre kell gondolni, aki olyan otthont készített, amelyben örök meghittség vár, miután a földi sátrunk összeomlik. Ennek az ünnepi örömnek megélésével tudunk eltelni igazi reménnyel, ezzel tudjuk halottak napján közel engedni magunkhoz a szeretteink hiányát.
Szöveg: Kuris István László
