Archívum
Egy óra alatt 354 halasi szavazó
Nagy Tóth Dezső (képünkön) volt az első, aki a tizenötös számú szavazókörben, hat óra után néhány perccel leadta a szavazatát. Ferenczi Mária, a Helyi Választási Iroda vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy az első órában 354-en éltek választójogukkal.
- Dunántúlon van dolgom, nem biztos, hogy este hétig hazaérek, meg egyébként is korán intézem a dolgaimat - mondta Nagy Tóth Dezső, aki pontban hat órakor parkolt le autójával a Vári Szabó István Szakközépiskolánál. A Kazinczy utcai bejárattól két szavazókör érhető el, Dezső a tizenötösbe ment.
Az első voksoló után újabb polgárok érkeztek, gyorsan megtelt a tizenkettes szavazókör is. Mindkét helyen igen segítőkészek, kedvesek voltak a szavazatszámláló bizottság tagjai. Az előzetes tájékoztatások ellenére úgy tűnt, hogy a halasiak többsége nem igazán van tisztában azzal, hová is kell mennie szavazni. Az első órában a két helyre közel húszan mentek el, hogy éljenek állampolgári jogukkal. Ferenczii Mária, a Helyi Választási Iroda vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a harminc halasi szavazókörben az első órában 354 polgár jelent meg.
Nemcsak a Vári Szabó István Szakközépiskolában, hanem az ötös számú egyéni választókerület mind a 23 településén rendben kinyitottak a szavazóhelyek. Rendbontásról, rendkívüli eseményről eddig nem érkezett jelzés - tudtuk meg Komáromi Szilárdtól, a Helyi Választási Bizottság elnökétől. A szavazókörök reggel hat és este hét óra körül várják a polgárokat. Aki nincs tisztában azzal, hogy hová is kell mennie voksolni, annak íme egy kis segítség. A linkre kattintva megnézheti, hogy hol adhatja le szavazatát, nemcsak Kiskunhalason, hanem mind a 23 településen. http://valasztas.hu/hu/ogyv2014/770/770_0_index.html. A Halasmédia egész nap nyomon követi az események alakulását. Este nyolc órától pedig élő választási műsorral jelentkezünk.
Kép-szöveg: Jáger Levente

