Felújították a Kuruc Vitézek-egyesület klubhelyiségét
Közélet

Felújították a Kuruc Vitézek-egyesület klubhelyiségét

A Tiszti Klubbal együtt szépült meg a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület klubhelyisége. Ebben óriási szerepe volt a dolgos tagságnak és a Merkbau Kft-nek, amely nagylelkű felajánlást tett azzal, hogy biztosította a felújításhoz szükséges anyagokat.
Fókuszban a gombák
Közélet

Fókuszban a gombák

A Forrás-Új Tükör Klub július 21-i összejövetelén Sándor Attila szegedi gombász előadásán vehetett részt a közönség. Vázolta a gombák országát, történetét, jellemzőit, szerepét. Foglalkozott hazánk gombavilágával. A jelenlevőkkel beszélgetett a gombákkal kapcsolatos tévedésekről és tényekről. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte.
Őrizetben: legalább 17 kerékpárt lopott el a halasi férfi
Sziréna

Őrizetben: legalább 17 kerékpárt lopott el a halasi férfi

Legalább 17 kerékpár ellopása szárad annak a kiskunhalasi férfinek a lelkén, akit kedden reggel vettek őrizetbe a helyi rendőrök. A nyomozók szerint a tolvaj nem válogatott a módszerekben, volt olyan bicikli, amely nem volt lezárva, de a lakat és a zár sem jelentett akadályt.
Igény van a szórakoztatásra
Kultúra

Igény van a szórakoztatásra

Kereslet, kínálat – mindkettő szükségeltetik a piacon. A zene, főleg a könnyűzene viszont parkolópályára került. A koncerttermek zárva vannak és tömegrendezvényeket sem lehet tartani. Se bent, se kint. Nincsenek fesztiválok, sorra maradnak el falu- és városnapi programok. Posztobányi Andort, az Országos Rendezvényiroda kiskunhalasi kötődésű igazgatóját kértük helyzetértékelésre. 
Több tucat határsértő naponta
Sziréna

Több tucat határsértő naponta

Az elmúlt egy napban 35 külföldi személyt fogtak el a rendőrök, akik Bács-Kiskun Megye déli határszakaszán próbáltak illegálisan Magyarország területére jutni. A rendőrségi jelentések szerint külföldiek változatos módszerekkel, vasúti és közúti járműben megbújva, illetve a zöldhatáron gyalogosan követték el a tiltott határátlépést. A határsértőket minden esetben visszairányították az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Tizedszer tenisztáboroztak
Sport

Tizedszer tenisztáboroztak

Ez már a tizedik nyár, hogy tenisztábort rendeztek a Halasi Tenisz Club Erzsébet királyné téri pályáin. Kezdő, haladó és középhaladó csoportokban foglalkoztak a gyerekekkel. Idén rekordszámú jelentkezővel tartották meg a két turnust. A résztvevő fiatalok sokat ügyesedtek és még barátságok is kötettek.
Nyáresti folk a Bácska Bandával
Kultúra

Nyáresti folk a Bácska Bandával

Több hónapnyi kényszerpihenő után ismét Folkest volt városunkban. A Halasi Média és Kultúra Kft. rendezvényére ezúttal is sokan voltak kíváncsiak. A kellemes nyáresti koncertnek a Végh-kúria melletti Pajtaszínpad adott otthont.
Rendkívüli ülés: gyors, hatékony munka
Közélet

Rendkívüli ülés: gyors, hatékony munka

A bizottsági tanácskozással együtt kevesebb mint két óra alatt megtárgyalta az összes napirendi pontot Kiskunhalas képviselő-testülete. A rendkívüli tanácskozáson 15 napirendi pont várta a képviselőket, akik gyors és hatékony munkát végeztek ezen a kedd délutánon.
Van gyanúsított, szemtanúkat keres a rendőrség a halálos baleset ügyében
Sziréna

Van gyanúsított, szemtanúkat keres a rendőrség a halálos baleset ügyében

Egy 54 éves felsőszentiváni férfi ellen folyik nyomozás halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség alapos gyanúja miatt. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrség szemtanúkat keres, hogy minden körülmény tisztázódjon a szombati halálos baleset ügyében.