Halasi érmek a döntőkben (galéria)
Sport

Halasi érmek a döntőkben (galéria)

A Halason megrendezett Díjugrató Championátus I. Forduló Minősítő Díjugrató Verseny záró napján 10 versenyszámot rendeztek, közöttük hét döntővel. Több szép halasi siker született a döntőkben. Fodor Gábor (Rádiháza Garnier) ezüstöt szerzett a felnőtteknél (címképen), Tuska Péter (Rádiháza Junior) az amatőröknél lett második, Bölecz Virág Ráhel (Filibert) pedig bronzos helyen végzett szintén az amatőr döntőben.

Kedden a Bibó István Gimnáziumban búcsúztatják Paczolay Gyulánét
Közélet

Kedden a Bibó István Gimnáziumban búcsúztatják Paczolay Gyulánét

Mint arról korábban beszámoltunk, 79 éves korában elhunyt Paczolay Gyuláné, Marica. A köztiszteletnek örvendő testnevelő, edző búcsúztatása a szeretett iskolájában lesz augusztus 18-án- tudatta szerkesztőségünkkel a Bibó István Gimnázium.
Kelebián rabolt, a közelben elkapták a rendőrök
Sziréna

Kelebián rabolt, a közelben elkapták a rendőrök

Hétezer forintot rabolt el egy mélykúti férfi egy kelebiai tanyán élő idős embertől, miközben késsel fenyegetőzött. Nem sokáig volt eztután szabadlábon, ugyanis az idúközben riasztott tompai rendőrök elfogták és őrizetbe vették. A nyomozás a napokban zárult - tájékoztatott a police.hu.
(►) Robi aranyérmet nyert a Messzi István Emlékversenyen
Sport

(►) Robi aranyérmet nyert a Messzi István Emlékversenyen

Kecskemét volt a házigazdája a huszadik alkalommal megrendezett Messzi István Súlyemelő Emlékversenynek. A mezőnyben ott volt a kiskunhalasi Szalai Róbert is, aki 244 kilogrammos összteljesítménnyel aranyérmet nyert. Robi örül a sikernek, de nem elégedett a teljesítményével és gőzerővel készül a novdmberi országos bajnokságra.
Kiskunhalas a Kossuth Rádióban
Közélet

Kiskunhalas a Kossuth Rádióban

Ismét Kiskunhalason készített interjúkat Nagy Margit, a Magyar Rádió szerkesztő-riportere. A Kosssuth Rádió Hajnal-táj és a Jó reggelt, Magyarország! című műsoraiban hallhatóak részletek majd a halasi szélmalomról, az augusztus huszadikai városi ünnepségről, a Végh-kúriáról, valamint Szalay László kiállításáról is.
Bölecz Virág Ráhel megint nyerte a számát (galéria)
Sport

Bölecz Virág Ráhel megint nyerte a számát (galéria)

Szombaton hét középdöntőt rendeztek a Díjugrató Championátus első fordulójában Kiskunhalason és további öt nyitott versenyszámot. A szépszámú közönség 214 startot láthatott. A helyi lovasok ismét örülhettek, mert pénteki győzelme után a Kiskunhalasi LTSE lovasa Bölecz Virág Ráhel (Filibert) ismét nyerni tudott (címképen) a népes mezőnyben.
Kié lesz 2020-ban a legszebb konyhakert?
Közélet

Kié lesz 2020-ban a legszebb konyhakert?

Kiskunhalas 2020-ban már nyolcadszor csatlakozott az országosan zajló Legszebb konyhakertek versenyhez, melyet hosszú évekkel ezelőtt Karcagon indítottak el. A helyi szervezők legnagyobb örömére idén is sok kerttulajdonos döntött úgy, benevez a megméretésre. A zsűri az elmúlt napokban tartotta meg a versenyben lévő kertek szemléjét.
Lovas majális hagyományok mentén
Kultúra

Lovas majális hagyományok mentén

Helyi termékek bemutatásával vegyített, lovas kulturális hagyományokat felelevenítő programot láthatott Kiskunhalason a közönség szombaton a Hirling József Lovasparkban. A komplex helyi értékeket bemutató egynapos eseményen minden korosztály megtalálta a kikapcsolódási lehetőséget.  A legnagyobb közönségsikert Füzér Gábor (Carina) érte el, aki 184 cm-es magassággal nyerte a kitartásos magasugratást (címképen).
Laktóz- és gluténmentes hajtogatott pogácsa
Receptek

Laktóz- és gluténmentes hajtogatott pogácsa

Barcsik Dorka ezen a héten egy finom pogácsát ajánl olvasóinknak. Mint mondja, még finomabbá varázsolhatjuk, ha az elkészítése során medvehagymával vagy snidlinggel töltjük meg a pogikat. A hajtogatott pogácsa időigényes, 2-3 óra az elkészítési ideje. A próba pogácsákat fél adaggal ajánlatos készíteni.