Balotán szeretik a focit
Sport

Balotán szeretik a focit

Több bizonyíték is van arra, hogy Balotaszálláson szeretik a focit. A drukkerek akkor is a csapat mellett voltak a  amikor Öttömösön volt a hazai pálya és a Csongrád megyei bajnokságban fociztak. 2008. óta azonban saját létesítményük van, 2019. óta pedig a Bács-Kiskun megyei bajnokságban szerepelnek. Nem is akárhogyan...
Kijárási tillárom
Kultúra

Kijárási tillárom

Továbbra is érvényben van a kijárási tilalom. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet megihlette a zenészeket. A Bánfalvi Eszter Kvartett Kijárási tillárom címmel dalt és klipet hozott ki. Nem gondolták, hogy ilyen soká aktuális lesz. Azóta újabb videót is készítettek. Koncertek hiányában több idő van alkotásra, stúdiómunkákra. Mátó Gergő kiskunhalasi kötődésű dobos több együttessel is dolgozik. Erről is kérdeztük hazalátogatásakor.
A Szilády RFC is támogatta Zsombi gyógyulását
Sport

A Szilády RFC is támogatta Zsombi gyógyulását

Új kabalája lett a Szilády RFC-nek. A klub néhány nappal ezelőtt figyelt fel arra a jótékonysági akcióra, amellyel egy kisfiú gyógyulását segítik. Az egyesület licitált egy játékmackóra, amelyet aztán meg is vásárolt. A pénz Burinda Zsombor gyógykezelésre fordítódik, az RFC-nek pedig lett egy kabalája, amelyet hétfőn délelőtt vett át Vincze Attila sportigazgató.
A Fliesenbau Kft. adománya a halasi kórháznak
Közélet

A Fliesenbau Kft. adománya a halasi kórháznak

Nemes gesztust tett a kiskunhalasi Fliesenbau Kft. a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának. A helyi építőipari vállalkozás adakozni szeretett volna és dr. Ördögh Csaba orvosigazgatóval egyeztetve a Jobb Műszer, kevesebb szenvedés Alapítványt támogatta .
Lezárult a nyomozás a mélykúti emberölés ügyében
Sziréna

Lezárult a nyomozás a mélykúti emberölés ügyében

Mint arról honlapunk is beszámolt, tűzesethez riasztották tavaly december 18-án a tűzoltókat. Mikor az egységek kiérkeztek a helyszínre és megfékezték a lángokat, kiderült családi dráma történt. Egy férfi késsel megölte élettársát, majd magukra gyújtotta az épületet. Az ügyben a napokban zárult a nyomozás -  tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Igazgatási szünet a városházán
Közélet

Igazgatási szünet a városházán

A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal működése is változik az év hátralévő napjaiban. Kollárné dr. Lengyel Linda jegyző arról tájékoztatja az ügyfeleket, hogy Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. december 28-tól 31-ig igazgatási szünetet rendelt el. Az igazgatási szünet alatt a Hivatalban az ügyfélfogadás csökkentett létszámmal történik, előzetes telefonos egyeztetés alapján.
Érintőleges ütközés után árokba borult egy Peugeot a majsai úton (galéria)
Sziréna

Érintőleges ütközés után árokba borult egy Peugeot a majsai úton (galéria)

Árokba borult egy Peugeot Kiskunhalas és Kiskunmajsa között, az 5402-es úton vasárnap délután. Az autó előbb érintőlegesen ütközött egy szemből érkező Opellel, ezután tért le az útról. A balesethez riasztották a halasi tűzoltókat is, aki áramtalanították a bajba jutott járművet.