Ne csak jobbra, balra is!
Közélet

Ne csak jobbra, balra is!

Több figyelmet, toleranciát kér a közlekedőktől Kiskunhalas rendőrkapitánya. Molnár László szerint naponta többször is kaotikus állapotok alakulnak ki a város több pontján.  
Archívum

Parkolódíj vita

Egyik szakbizottság sem támogatja azt, hogy jövő januártól 200-ról 240 forintra emelkedjen egy órányi parkolás díja Kiskunhalason.
Villamosvezető EB
Archívum

Villamosvezető EB

Budapesten rendezik meg 14 európai nagyváros részvételével a II. Villamosvezető Európa-bajnokságot szombaton és vasárnap - közölte a BKV szerdán az MTI-vel.
Haladni kell a korral
A hét arca

Haladni kell a korral

Mándity László a néptánc szerepéről, hármas jubileumról   Huszonöt éve kezdett táncolni és tíz éve tanít a helyi művészeti iskolában Mándity László. A táncpedagógus-koreográfus oktató tevékenysége mellett öt éve alapította meg a Kiskun Táncegyüttes Kiskunhalast. A művészeti vezetővel a hármas jubileumról is beszélgettünk az új kihívások megjelenése mellett, melyeknek időről időre meg kell felelni.
LEZÁRVA (2013.11.20.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2013.11.20.)

A beküldött megfejtésekből az derült ki számunkra, hogy a kisképen látható gömbhöz hasonló elég sok van Kiskunhalason. Mi azonban most is csak konkrétan egyet kerestünk. Meg is találták...
Szülő támadt az agresszív diákra
Közélet

Szülő támadt az agresszív diákra

Rendőrautó fékezett ma 9 óra után nem sokkal a Szent József Katolikus Általános Iskolánál. Szerkesztőségünket többen is arról értesítették, hogy rendkívüli rendőri beavatkozásra volt szükség az intézményben, miután az egyik szülő megtámadott és súlyosan bántalmazott egy iskolás fiút.  
Segíteni tanít Szent Erzsébet
Közélet

Segíteni tanít Szent Erzsébet

Rózsával, koszorúval, mécsesekkel emlékeztek Erzsébet napján az 1207-ben született Árpád-házi Szent Erzsébetre. A KDNP helyi csoportjának szervezésében a királylányról elnevezett téren, vagyis a Kossuth és az Árpád utca sarkán gyűltek össze azok, akik ma is követendőnek tartják Szent Erzsébet példáját.
Adventi vásárra készülnek
Közélet

Adventi vásárra készülnek

Nemsokára itt az advent és a karácsonyi vásárok ideje. Halason évek óta gyakorlat, hogy a főtérre települt sátrakban kézműves portékák segítik a karácsonyi ajándékozást. Úgy tudjuk, már most is élénk az érdeklődés a lehetőség iránt.
Bundi / Bundás
Archívum

Bundi / Bundás

Ezen a néven ismerik jó néhányan a képen látható, ötven körüli embert. Bundi, azaz K.M. naphosszat rója a halasi utcákat, és koptatja a talponállók pultjait. Másik ismertető jele – és talán innen a becenév, a séróját mindig gondosan és szertartásosan lövi be. A fésű nála alapvetőbb kelléke a mindennapoknak, mint a bicska vagy a lóvé.