Archívum

Égett az étel

Három halasi tűzoltóautó is vonult pénteken délután, a Kuruc vitézek terére. Kiderült a helyszínen, nincs komolyabb baj.
Hólapáttal a tetőn
Archívum

Hólapáttal a tetőn

A Közösségek Házát 2010-ben uniós pályázatból újították fel. Több, mint 30 milliós beruházással korszerűsítették a világítás technikát, új bútorokat kapott az intézmény, leszigetelték a salétromos falakat. Ekkor alakították ki az udvari bejárat előtti teraszt is, amely nyáron szabadtéri színpadként használható. A terasz fölé áttetsző műanyag tető került.
Pályázatból újul a sportpályánk
Gazdaság

Pályázatból újul a sportpályánk

Tízmillió forintból újul meg a városi sportpálya épülete és az A-játéktér. Az új nyilászárók már a helyükre kerültek, jelenleg pedig a pálya felmérése folyik, ahol öntözőrendszert építenek majd. Mint megtudtuk: újabb pályázati források bevonásával a másik játékterek felújításáról, a szennyvízcsatorna elkészítéséről, világítás-korszerűsítésről szólnak a tervek.
Szemtanúja volt az ütközésnek
Közélet

Szemtanúja volt az ütközésnek

A Halasmédiához fordult  egy baleset szemtanúja. Van egy feljegyzett rendszám is, a rosszul sikerült tolatás során egy autó lámpája tört össze.
Nagy a nyüzsi jelöltfronton
Közélet

Nagy a nyüzsi jelöltfronton

Ez kihívta vitára, ez mindent megígért, ez meg Kecskemétről szállt be a játékba – választási körkép Kiskunhalasról.
Később lesz a halasi Hazahúzó
Közélet

Később lesz a halasi Hazahúzó

Később kerül adásba az a műsor, amelyet a Hazahúzó stábja forgatott Kiskunhalason még tavaly novemberben – tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza.
Forradalom, szuperbaci, altatós tolvaj
Közélet

Forradalom, szuperbaci, altatós tolvaj

Vajon milyen újdonság könnyíti majd meg a Kárász utcaiak közlekedését? Miért veszélyes az, ha ismeretlennel ismerkedünk, és kávéval kínáljuk?  Mennyire veszélyesek az új szuperbacik? A válaszokat megtalálja a heti Halasi Tükörben.
Archívum

Melegrekord

Tíz esztendővel ezelőtt, ezen a napon Kiskunhalason volt a legmelegebb az egész országban meteorológiai szolgálat adatai szerint.
Lőttek az üzletnek
Közélet

Lőttek az üzletnek

Lábon lőttek egy 21 éves férfit a Jánoshalmához közeli Rémen. Egy kispuska sült el, amikor az eladás előtt ki akarták próbálni. A combon lőtt férfi súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel került kórházba.