Méreggel írtják a patkányokat
Közélet

Méreggel írtják a patkányokat

Egy hónap alatt elpusztulhat a Polgár és a Sáros utcában lévő patkánykolónia nagy része, miután hétfőn délelőtt kihelyezték a mérgeket a területre. Várhatóan 4-8 napon belül már érezhető a hatás.
Öt éves a 5 Non Bonds (videóval)
Kultúra

Öt éves a 5 Non Bonds (videóval)

Teltház előtt ünnepelte ötödik születésnapját a kiskunhalasi 5 Non Bonds zenekar. A banda a megszokott módon igényes, élőzenei produkcióval lepte meg törzsközönségét.
Gabonaszemle
Közélet

Gabonaszemle

Megnézték, hogy Halason hogyan fejlődnek a különböző gabonafajták. Kuriózumnak számít a térségben a város határában tartott fajtabemutató, így több településről is érkeztek érdeklődők. Több fajtát vetettek az egymás melletti sorokba, és így össze lehet hasonlítani a növények fejlődését. A helyszínen a vetőmag forgalmazók képviselői is jelen voltak, bemutatták a fajtáikat, és válaszoltak a felmerülő kérdésekre.
150 millió a rászoruló családoknak
Gazdaság

150 millió a rászoruló családoknak

Újabb hátralékkezelő programot indított az EDF Démász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A következő másfél évben a Hálózat a közösségért elnevezésű programban 150 millió forint áll rendelkezésre a rászoruló családok támogatására. Az újabb program Kiskunhalason is sokaknak segíthet abban, hogy elkerüljék az áram kikapcsolását.
Archívum

Motorosbaleset

Egy nő és egy férfi került a halasi kórházba, miután motorral balesetet szenvedtek Soltvadkerten vasárnap délután.
Sikeres volt a rendőrlovasok versenye
Sport

Sikeres volt a rendőrlovasok versenye

A halasi nézők szerették a rendőrlovasokat, a rendőrlovasok pedig szerették Kiskunhalast. Népszerű volt az érdeklődők körében a speciális képzettségű paripák nemzetközi megméretése.
Bicajon a halasi tűzoltók
Sport

Bicajon a halasi tűzoltók

Nem kis teljesítményt takar az, ha valaki végigmegy a Tápió25 elnevezési terepkerékpáros teljesítménytúrán. A napokban megrendezett megméretésen négy halasi tűzoltó is bicajra pattant.
Ünnepélyes megnyitó a lovaspályán
Közélet

Ünnepélyes megnyitó a lovaspályán

Érdemes lesz kilátogatni vasárnap a lovaspályára, ahol rendhagyó versenyre kerül sor. A lovasrendőrök nemzetközi bajnokságának megnyitója néhány perccel ezelőtt ért véget.
Archívum

Tompai tűz

Lakhatatlanná vált egy családi ház, amely szombaton éjjel gyulladt ki Tompán.