Elhunyt Grosics Gyula
Archívum

Elhunyt Grosics Gyula

Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa.
Tükör-ízelítő
Közélet

Tükör-ízelítő

Százhúsz másodperc, amely emberi életeket tett tönkre és egy várost felkavart. De mi is történt a fehértói hajnalon? Milyen az igazi szerelem? Száguldó vonat ablakából nézzük majd az alföldi tájat, miközben Pest felé utazunk? Kérdések, amelyekre válaszokat a szerdán megjelent Halasi Tükörben találnak.     Tartalomjegyzékünk: – Kereszt és szerelem: vidámság a kerekes székben – Íme a kunfehértói két drámai perc hiteles krónikája – Tényleg 160-nal vonatozunk majd Pestre? – Bort pancsolt, kibuktak rá a bortermelők – Dóri angyali és angol bajnok  
Brazil siker a nyitányon
Archívum

Brazil siker a nyitányon

A horvátok Marcelo öngóljával a 11. percben kerültek előnybe, majd Neymar előbb a 29. percben egyenlített, majd a 71. percben 11-esből vezetéshez juttatta csapatát, a végeredményt pedig Oscar állította be a 91. percben.
Indul az ingyen ebéd
Gazdaság

Indul az ingyen ebéd

Idén sem maradnak ebéd nélkül a legnehezebb helyzetben élő halasi gyerekek. Száz százalékos állami támogatást nyert az önkormányzat a nyári gyermekétkeztetésre. Közel tíz és fél millió forint áll rendelkezésre. Ebből a vakáció elejétől a végéig biztosítják a rászoruló gyerekek ebédeltetését. Ráadásul két főnek munkát is biztosít a program, ők az adminisztrációs feladatokat látják el.
Folytatódott a házakat fosztogató nő pere
Sziréna

Folytatódott a házakat fosztogató nő pere

Fegyházbüntetést javasol a kiskunhalasi ügyészség annak a többszörösen visszaeső halasi nőnek, aki egy évvel ezelőtt több házból is készpénzt, valamint arany ékszereket lopott el 115 ezer forint értékben.
A szorongástól az önbecsülésig
Kultúra

A szorongástól az önbecsülésig

Pál Feri atyát nagyon sokan szeretik. Kiskunhalason annyian voltak kíváncsiak az előadására, hogy a Közösségek Háza színházterme kicsinek bizonyult, a moziban tartották meg, ahol még a színpadon is ültek.
Nyomozás a csapdába lépett vizsla ügyében
Közélet

Nyomozás a csapdába lépett vizsla ügyében

A rendőrség vizsgálja annak az ölőcsapda használatának a szabályosságát, amely néhány hete egy vizslát sebesített meg olyan súlyosan, hogy a kutyát végül el kellett altatni. Az esetről Kiskunhalas közelében, Füzespusztán történt, amikor egy környéken a gazdájától elcsatangolt a kutya.