Ősztől munkára fogják a napsugarakat
Gazdaság

Ősztől munkára fogják a napsugarakat

A héten megvolt a műszaki átadás. A halasi oktatási intézmények közül elsőként a Bernáth Lajos Kollégiumban készült el a napelemek felszerelésével járó energetikai korszerűsítés.
Rendőrkézen a bócsai trafik másik kirablója
Sziréna

Rendőrkézen a bócsai trafik másik kirablója

Súlyos, életveszélyes fejsérülésekkel került a kiskunhalasi kórházba két hete a bócsai dohánytrafik tulajdonosa, aki két betörőt ért tetten az üzletében. Megsérült az egyik elkövető is, őt is a halasi kórházban ápolták, a másik tettesnek akkor sikerült elmenekülnie. Azóta elfogták a rendőrök a 30 éves abonyi férfit, akit a bíróság azóta előzetes letartóztatásba is helyezett.
Csoda volt a főtéren
Archívum

Csoda volt a főtéren

Talán még a szervezők sem merték hinni, hogy ilyen élénk érdeklődés övezi majd a rossz időjárás miatt péntekről szombatra csúsztatott Főtérbúcsúztató Fesztivált. A délután öt órakor kezdődő programsorozatra érkező halasiak és környékbeliek színültig megtöltötték a bontás előtt álló Bethlen Gábor teret.
Csoda volt a főtéren
Kultúra

Csoda volt a főtéren

Talán még a szervezők sem merték hinni, hogy ilyen élénk érdeklődés övezi majd a rossz időjárás miatt péntekről szombatra csúsztatott Főtérbúcsúztató Fesztivált. A délután öt órakor kezdődő programsorozatra érkező halasiak és környékbeliek színültig megtöltötték a bontás előtt álló Bethlen Gábor teret.
Heroin a pótkerékben (videó)
Sziréna

Heroin a pótkerékben (videó)

Egy szerb párost fogtak el a rendőrök a tompai közúti határátkelő helyen, ahol több mint 6 kilogramm kábítószert próbáltak meg becsempészni Magyarországra. A 36 éves férfit őrizetbe vette a rendőrség, a vele utazó 40 éves nő szabadlábon védekezhet.
Bontják a Városházát, szépül a piaccsarnok
Archívum

Bontják a Városházát, szépül a piaccsarnok

Egyre több helyszínen és munkafázissal folyik a halasi városközpont megújítása. A városháza belső udvarára már rá sem lehet ismerni. Az ide tervezett új közösségi tér kialakítása miatt, már több épületrészt is lebontottak.
Adáskimaradás lesz
Közélet

Adáskimaradás lesz

Pár hétre elköszön a nézőktől a Halas Tv. Július 14. hétfőtől megkezdődik a nyári karbantartási szünet, és a városháza épületének felújítása keretében folynak a szerkesztőséget érintő átépítések is.
Elképesztő! 22 gyermek menekült a határon
Sziréna

Elképesztő! 22 gyermek menekült a határon

Csikéria térségében koszovói menekült gyermekek tömegeit fogták el a határrendészek az államhatár közelében az elmúlt napokban. Menekültstátuszért folyamodtak, a kíséretükben lévő felnőttekkel együtt. Közben kettő embercsempészt is előállítottak a rendőrök.
Napsütés, remek programok a főtéren
Kultúra

Napsütés, remek programok a főtéren

Tegnap lehetetlenné tette az időjárás, hogy a városlakók közösen, szabadtéren búcsúztassák el a hamarosan bontásra kerülő Bethlen Gábor teret. Ma viszont 17 órától nincs megállás, mindenkit vár az ingyenes Főtérbúcsúztató Fesztivál!