Nyílt nap lesz a halasi mentőknél
Sziréna

Nyílt nap lesz a halasi mentőknél

Bemutatják az általuk használ autókat, speciális eszközöket és újraélesztés-oktatás is lesz a halasi mentőállomás nyílt napján. Mint megtudtuk: május 10-én, kedden 9-13 óra között várják az érdeklődőket a Nagy Szeder utcai bázison. (A fotóink egy korábbi nyílt napon készültek.)
Miért szeretem...? - Erdélyi Ákos
A hét verse

Miért szeretem...? - Erdélyi Ákos

Ezen a héten Erdélyi Ákos a Pécsi Tudományegyetem másodéves pszichológus hallgatója mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.
Érdemjel a halasi tűzoltónak
Sziréna

Érdemjel a halasi tűzoltónak

A kiskunhalasi tűzoltóság  szolgálatparancsnokának több évtizedes munkáját ismerték el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Gazdag Béla alezredes (a képen balra) Szent Flórián Érdemjelet vehetett át az ünnepi állománygyűlésen.
A dzsungel könyve
Kultúra

A dzsungel könyve

Újabb sikeres zenés produkcióval lépett közönség elé a kiskunhalasi Kaméleon Társulat. A dzsungel könyve bemutatója a felnőtt színházi évad keretében hétfőn este volt a Városi Filmszínházban, a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében. A premiert további előadások követik. A részletekről Czagányné Pásztor Anikót kérdeztük. A társulat vezetője köszöni minden közreműködő és támogató segítségét.
Friss anyakönyvi hírek
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Itt vannak a legfrissebb anyakönyvi hírek. Ha szeretné megtudni, hogy kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot térségünkben az elmúlt napokban, kattintson a bővebben gombra!
LEZÁRVA (2016.04.25.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2016.04.25.)

Mostani feladványunk estében játékosainkban a bútorfogantyú, a csaptelep és a pénztárca tippek is felmerültek. Kreatív ötletek, annyi biztos.
Csipkénk Berlinben
Kultúra

Csipkénk Berlinben

A halasi csipke Berlinben hallat magáról, az elkövetkezendő hetekben pedig idehaza várja csodálóit. Májusban újra csipkekiállítás lesz városunkban, azt követően Szentendrén, Budapesten és Baján vendégeskedik.
Szóvarázs
Kultúra

Szóvarázs

A magyar nyelvet ünnepelték a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskolában. A Szóvarázs elnevezésű területi prózamondó versenyen az 5-8. évfolyamosok vettek részt.
Megszűnik a Táncsics utcai parkoló
Közélet

Megszűnik a Táncsics utcai parkoló

Megszűnik a parkoló, erre figyelmeztetnek a napokban kikerült feliratok. Pénteken még lehetett parkolni Halason a Táncsics utcai üres telken lévő parkolóban, viszont hamarosan erre már nem lesz lehetőség.