Ők lehetnek az új igazgatók
Közélet

Ők lehetnek az új igazgatók

Két igazgatói pályázatot véleményezett a halasi képviselő-testület, zárt ülés keretében. Mint kiderült: a Bibó István Gimnázium és a Vári Szabó István Szakközépiskola intézményvezetőjéről tanácskoztak a megjelentek.
Sokat tettek az egészségügyért
Közélet

Sokat tettek az egészségügyért

Néhány perccel ezelőtt döntött a képviselő-testület arról, hogy a Semmelweis Napon hárman vehetik át Kiskunhalas Város Egészségügyéért-díjat. A kitüntetettek névsorát Fülöp Róbert polgármester ismertette a nyilvánossággal.
Hivatalosan is csatlakoztak a Szövetséghez
Közélet

Hivatalosan is csatlakoztak a Szövetséghez

Mint arról korábban már beszámoltunk, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium csatlakozni kívánt a Kárpát-medence területén működő Rákóczi Szövetséghez. Szerda délután egy ünnepség keretében ezt a megfelelő dokumentumok kitöltésével, aláírásával is hitelesítették.
Jó idő a lovasnapokra
Sport

Jó idő a lovasnapokra

Remek időben, pályabejárással kezdődött csütörtökön kora reggel a kiskunhalasi lovas hosszúhétvége. A pálya kiteljesedett, a létesítmény felújítástól, a virágokkal, tujákkal körített akadályoktól és a támogatók színes dekorációitól. Beindult az éttermi szolgáltatás és a szervezők majális hangulatteremtő munkálkodása. Érdemes benézni a térítésmenetesen látogatható eseményre (Fazekas Mihály utca 1.). Az első 90 cm-es magasságú versenyszámban 23-an neveztek, köztük vidéki és számos halasi érdekeltségű lovassal. A nap folyamán fokozatosan emelkedő magasságokon versenyzenek a lovasok késő délutánig.
Újra összeül a halasi testület
Közélet

Újra összeül a halasi testület

Kik kapják az idei egészségügyi díjakat? Hány civil szervezet részesül önkormányzati támogatásban? Bővül-e a tanyagondnoki szolgálat? Lesznek-e új közterületeink, amelyek nevet kapnak? Délután egy órától ismét összeül a halasi képviselő-testület.
Új helyen a várostérkép
Közélet

Új helyen a várostérkép

Most már nincs akadálya az utcanevek keresgélésének. Elköltöztették régi helyéről, a városháza taxiállomás felőli sarkától a halasi várostérképet. Az utóbbi időben többen is jelezték, hogy a városközponti átalakítások miatt nehéz volt hozzáférni az eligazító táblához.
Londonban is Rio a cél
Sport

Londonban is Rio a cél

Délelőtt hivatalossá vált, hogy Juhász Adél is tagja a londoni úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottnak. Hargitay András keretét a szövetség hagyta jóvá. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzője három számban állhat rajthoz a kontinensviadalon. Cél az, hogy a 800 méteres gyorsúszásban minél jobb időt érjen el Novotny Attila tanítványa, hogy még nagyobb esélye legyen az olimpiai részvételre.
Mielőbb felszámolnák a patkányinváziót
Közélet

Mielőbb felszámolnák a patkányinváziót

Felszámolná az önkormányzat azt az illegális szemétlerakót, ami mostanra egy Olajbányász utcai ház udvarán kialakult. A környéken élők elmondása szerint egy hajléktalan férfi lakja már jó ideje az ingatlant. Mostanra elszaporodtak a patkányok is, időnként pedig a bűz is erősen belengi a környéket. Az ügyben a városháza is vizsgálódik, levélben szólította fel az önkormányzat az ingatlan tulajdonosát, hogy szüntesse meg az áldatlan állapotokat.
Kiállítás a rendvédelem történetéről
Kultúra

Kiállítás a rendvédelem történetéről

A rendvédelem múltját és jelenét bemutató kiállítás nyílt a Rendőrség napja alkalmából a SZAKI (VOKE) Művelődési Házban Deli Pál magángyűjtő anyagából. A tárlatot Farkasné Wodring Zsuzsanna címzetes rendőr őrnagy, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési előadója nyitotta meg.