Esős Virág István Kupa
Sport

Esős Virág István Kupa

A szabadtéri sportoknak az a nagy hátránya, hogy bizony az időjárás átírhatja a programot. Nos, a 12. Virág István Kupa fiatal résztvevőit egyáltalán nem zavarta a szemerkélő eső, ugyanis nagy lendülettel vetették bele magukat  a közdelembe. Az U7-es korosztály megmutatta, lehet reménye a halasi és a magyar focinak is. 
Halas, Kanizsa, a két jóbarát
Sport

Halas, Kanizsa, a két jóbarát

Kiskunhalas és Magyarkanizsa barátsága lassan félévszázados múltra nyúlik vissza, a két település között a legrégebbi a hivatalos testvérvárosi kapcsolat. Dr. Bimbó Mihály kanizsai és Fülöp Róbert kiskunhalasi polgármester szombaton délelőtt ígéretet tett arra, a századik alkalomra különleges programmal készülnek.
Az ápolókat köszöntötték Halason
Közélet

Az ápolókat köszöntötték Halason

Tegnap ünnepelték a halasi kórházban is az ápolók nemzetközi napját. Világszerte május 12-én ünneplik annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja, aki a betegápolás etikai alapjainak megteremtése mellett küzdött az ápolói hivatás képviselőinek anyagi és erkölcsi elismeréséért is. A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban Fülöp Róbert polgármester, Lengyel János orvosigazgató és Babenyecz Tibor, az általános belgyógyászat vezető ápolója köszöntötte az ápolókat. Az ünnepségen átadták az Év ápolója címet, amelyet idén Sári Mónika, az ápolója kapta meg.
Négykezes zongoraest
Kultúra

Négykezes zongoraest

Második alkalommal gyönyörködhetett a hangversenytermet megtöltő közönség Kovács Andrea igazgatóasszony és Juhászné Zelei Judit zongoraművész, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola tanárai gyönyörű együtt muzsikálásában.
(►) Halason találkoztak a családtagok
Sziréna

(►) Halason találkoztak a családtagok

Egy 12 éves afgán kislány kért segítséget a határrendészektől, hogy megtalálja szüleit. A gyermeket a zöldhatáron fogták el és azt állította, a családja már Magyarországon van. A nagy találkozás Kiskunhalason volt.
Avarkori leletek az Aranykapu alatt
Közélet

Avarkori leletek az Aranykapu alatt

Közel másfélezer évvel ezelőtti régészeti leleteket tártak fel Kunfehértón, az Aranykapu Zrt. területén. Az avar kori síremlékeket már fél évszázaddal ezelőtt feltérképezték a részletes feltárásra azonban csak most volt lehetőség. A kiskunhalasi Thorma János Múzeum régészének irányításával különböző hazai és külföldi egyetemek hallgatói két hétig dolgoztak a leletek egy részének feltárásán.
Állandó szellemi kihívás a munkánk
A hét arca

Állandó szellemi kihívás a munkánk

Péter Imréné magyar-orosz szakos tanárként kezdte a pályáját, majd a rendszerváltás idején tovább képezte magát és német nyelvből is diplomát szerzett. Jelentős szerepet vállalt a Kronach városával létrejött partnerség kialakításában. Nyugdíjasként is aktív szakmai életet él. Jelenleg a Csipke Hotel marketing munkatársa és idegenvezetője. Több évtizedes kiváló és példaértékű szakmai munkájáért  Pro Urbe-díjat vehetett át a képviselő-testület döntése alapján. Erről is kérdeztem Péter Imrénét, aki egykori tanítványaként felajánlotta, hogy tegeződjünk.
(►) Janka várja a halasiakat
Kultúra

(►) Janka várja a halasiakat

Pénteken este az élőzenéé lesz a főszerep Kiskunhalason. A Jazzvacsora, valamint a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. koncertsorozatának első állomásán, a Ben Joe Bárban a budapesti Vörös Janka muzsikál zenekarával.
Alen az aranyért motorozik
Sport

Alen az aranyért motorozik

A német IDM fordulókat követően már az Alpok-Adria bajnokságra koncentrál Györfi Alen. A H-Moto Team motorosa Szlovákiában kezdi az idei sorozatot nem titkoltan azzal a céllal, hogy az előző idénybeli ezüstérmet aranyra cserélje. A fiatal versenyző nagyon várja már a rajtot.