(►) Pünkösd ünnepe
Közélet

(►) Pünkösd ünnepe

A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. A hagyományos Pünkösdi Majálisát ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium ebédlője mellett rendezi a helyi katolikus közösség. Nagyon sok halasi pedig elzarándokolt csíksomlyóra, ott meg is örökítették, hogy a Himnusz közben fújja a szél városunk zászlaját.
Kilenc vidékbajnoki arany
Sport

Kilenc vidékbajnoki arany

Miközben Juhász Adél és edzője, Novotny Attila Londonban, az Európa-bajnokságon vesz részt, a Halasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület többi versenyzője Kecskeméten, az országos vidékbajnokságon szerepeltek. Mint megtudtuk: nem is akárhogyan, ugyanis 9 arany-, 7 ezüst-, 9 bronzérem mellett 20 pontszerző hely volt a pünkösdi hétvége mérlege.
Nyári gyermekétkeztetés – kimentek az értesítők
Gazdaság

Nyári gyermekétkeztetés – kimentek az értesítők

Egy hónap múlva itt a vakáció, ezért megkezdődtek a nyári gyermekétkeztetés előkészületei. Halason már kézbesítették az ebédigénylés értesítőit. A vakáció idején a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kapnak ingyenes ebédet.
Pünkösdi lovas zsúr Zsanán
Sport

Pünkösdi lovas zsúr Zsanán

Hatvan startot láthatott a zsanai közönség Pünkösd vasárnapján, a regionális díjugrató versenyen. Zsana igényes, szervezett rendezvényén ideális körülmények álltak rendelkezésre lovasoknak, nézőknek. Az árusok, vendéglátóhelyek, a kulturált lelátók, zsűri központtal a rendezvénycentrum tetején, a lovasverseny szervezők álma. A honi díjugratásban egyre ritkább füves pályán tették próbára egymást a lovasok. A helyiek közül Fodor Gábor, a Suti István emlékverseny megnyerésével tűnt ki. Füzér Flóra a 110-es nyitott számot hozta az első helyen. (címkép: Füzér Flóra, Rascally Kaland)    
Londonban Rio a cél
Sport

Londonban Rio a cél

Juhász Adél élete legfontosabb versenyére készül. London ad otthont a felnőtt úszó Európa-bajnokságnak, a halasi versenyző két számban áll rajtkőre, 800 és 1500 gyorson. Cél a minél jobb idő és a Rióba szóló repülőjegy megszerzése. Adél és edzője, Novotny Attila már posztolt is fotót Londonból, az Olimpia Parkban lévő uszodából.
Jogsi a páncélban
Sziréna

Jogsi a páncélban

Szinte nem telik el olyan hét, hogy ne számolna be a rendőrség olyan sofőrről, aki jogosítvány nélkül vezetett. A legfrissebb eset Kelebián történt pénteken éjszaka.
A vértanúk példája erőt ad a hétköznapokban
Közélet

A vértanúk példája erőt ad a hétköznapokban

Nagy várakozás előzte meg a hét ferences szerzetesről szóló előadást és együtt imádkozást. Dr. Finta József plébános és Végső István a Pásztortűz Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Halaskiül
Kultúra

Halaskiül

Új zenei sorozat indult városunkban Halaskiül címmel. Első alkalommal Vörös Jankát és zenekarát, továbbá a 5 Non Bonds együttest köszönthettük a műsor fellépőiként. A program a Jazzvacsora Kft., valamint a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében valósult meg a Ben Joe Bárban.
Fazekas vízen jó, szárazon még jobb
Sport

Fazekas vízen jó, szárazon még jobb

  Barátságtalan, borús és jellemzően esős időben került sor a kiskunhalasi regionális díjugrató versenyre május 14-én, a Hirling Lovaspark négy évszakos pályáján. A kedvezőtlen időjárás ellenére 110 startoló lovast láthatott a közönség, köztük kezdő, ifjúsági, amatőr és első osztályú lovasokkal. Az induló versenyszámban azonnal egy hazai sikernek örülhettek a rendezők, mert a Kiskunhalasi Lovasbandérium sportolója, Szőke Viktor Morajló nyergében végzett az élen. A folytatásban is bandériumos sikernek tapsolhattak Nagy Liza jóvoltából, aki Diolennel, majd Reginával is aranyérmes lett.