A halasi régió is kapott 65 milliót
Gazdaság

A halasi régió is kapott 65 milliót

Hétmilliárd forintos pályázati támogatást kapott több mint 400 kistelepülés önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására – közölte a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára. A kiskunhalasi választókerület kettő ütemben összesen 65 millió forint támogatásban részesült.
(►) Vonatoznak a migránsok
Sziréna

(►) Vonatoznak a migránsok

Ezen a héten már a negyedik vonatozó migráns csapat bukott le Kelebián. A határrendészek tehervonat rakománya között, alvázon lógva is találtak külföldieket, legutóbb szombaton volt elfogás. Valamennyien afgánnak vallották magukat.
Újabb idegenbeli Autoteam győzelem
Sport

Újabb idegenbeli Autoteam győzelem

Hajóson, a Nemesnádudvar ellen játszotta soros fordulóját a megyei női kézilabda bajnokságban a KB Autoteam SE november 12-én délután. Bár otthonában a Nemesnádudvar veszélyes ellenfél, szombaton ezt az oldalát nem mutatta Husti Imre Jenő csapata. A fiatosok a találkozó elejétől kézben tartva a mérkőzést fokozatosan elhúztak és ezt a felfogást a lefújásig tartották Csőszék. A nagyarányú idegenbeli sikerrel továbbra is százszázalékos a halasi csapat és biztosan vezeti a bajnokságot.    
Világháborús gyertyagyújtás
Közélet

Világháborús gyertyagyújtás

Gyertyák gyúltak pénteken az I. világháborús hadisíroknál. Halason a katolikus temetőben található ez a parcella. Fiatalok és idősebbek egyaránt emlékeztek. Mintegy ezer halasi férfi maradt a frontokon. Ima, beszédek és versek. A 102 évvel ezelőtt kitört első világháború áldozataira emlékeztek a halasi katolikus temetőben, ahol a 11-es parcellában mintegy 80-90 hadisír található.
Jogsi nélkül Jánoshalmán
Sziréna

Jogsi nélkül Jánoshalmán

A rendőrség, a bíróság is eltiltotta a vezetéstől azt a mátételki férfit, akit szombaton délután igazoltattak a rendőrök Jánoshalmán. Miután kiderült, hogy nincs jogosítványa, szabálysértési őrizetbe került.
Készülnek az adománygyűjtők
Közélet

Készülnek az adománygyűjtők

Idén télen is egy kis örömet szeretnének szerezni a nélkülözőknek. Közeledik az év végi adományozások időszaka. A gyűjtésben résztvevő szervezetek a városházán számoltak be arról, hogy ki milyen akciót szervez. - Próbáljuk összehangolni a gyűjtőmunkát és az elosztásnál is figyelni arra, hogy a legrászorulóbbakhoz jussanak el a csomagok – nyilatkozta Kisné Légrády Tünde a Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat vezetője.
Úszik Kecskemét, elmarad a foci
Sport

Úszik Kecskemét, elmarad a foci

Hiába van NB I-es arénája Kecskemétnek, amely most az Újpest (Halász Ákos fotóján a Vasas elleni meccs) otthona, az egész napos esőzést nem jól tűri a játéktér. Számunkra ez azért érdekes, mert a Faddikor-Kiskunhalasi FC 17 órától megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzésre volt hivatalos a Széktói stadionba, de a meccs elmarad.
Nyolc vízsugárral oltották a tüzet
Sziréna

Nyolc vízsugárral oltották a tüzet

A halasi tűzoltókat is riasztották Tázlárra, a Kecskeméti utcába, ahol egy 130 négyzetméteres lakóház tetőszerkezete égett, a tűz átterjedt a 60 négyzetméteres melléképületre is. A halasiak mellett kiskőrösi hivatásos, soltvadkerti önkormányzati és kiskunmajsai önkéntes egységek érkeztek a helyszínre. Összesen nyolc vízsugárral oltották a lángokat.
Van rekortánpályánk is...
Közélet

Van rekortánpályánk is...

Mintegy 37 millió forintos beruházás keretében épült meg a Bundzsák Dezső Sportközpont vadonatúj létesítménye, a rekortánpálya. A Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen megvalósításban pályázati, városi forrás mellett jelentős vállalkozói felajánlás is volt a társasági adójukból. A szakadó eső ellenére is szép számú érdeklődő előtt vágta át a nemzeti színű szalagot Losonczy László, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója, Fülöp Róbert polgármester és Váradi Krisztián, a Sportbizottság elnöke. A 20X40 méteres pályán többek között kézilabdázni, kosárlabdázni is lehet majd.