Kiváló márka: díjazás és megállapodás
Kultúra

Kiváló márka: díjazás és megállapodás

Ebben az évben is kiváló fogyasztói márka lett a halasi csipke. Az elismerést a MagyarBrands 2016 program keretében nyerte el. Az erről szóló oklevelet csütörtökön délután vehette át Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány elnöke a Csipkeházban. Ugyanitt együttműködési megállapodást írtak alá a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzattal iparművészeti remekünk további népszerűsítésére határon innen és túl. Az ünnepi rendezvényen az idén 40 éves, Pro Urbe-díjas Lyra együttes működött közre két dallal.
Súlyosabb a madárinfluenza helyzet?
Közélet

Súlyosabb a madárinfluenza helyzet?

Most már az egész országra zárt etetést rendelt el a baromfigazdaságokban az országos főállatorvos. A rendelet szerint a gazdáknak az állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell, hogy etessék és itassák. Békés megye után az elmúlt napokban Kiskunmajsa közelében egy baromfitelepen is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét, ezért van szükség a szigorításokra.
Miért szeretem? – Fazekas Eszter
A hét verse

Miért szeretem? – Fazekas Eszter

Ezen a héten Fazekas Eszter, a Star Academy énekesnője mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi költemény.
(►) Két nap: 52 migráns a vonaton
Sziréna

(►) Két nap: 52 migráns a vonaton

Két nap alatt 52 migránst fogtak a határon belépő tehervonatokon Kelebiánál. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint a magukat afgánnak való külföldiek a rakomány közé bújtak, de megtalálták őket a határrendészek. Valamennyiüket visszakísérték a biztonsági határzárhoz.
(►) Rendőrök vigyáznak az értékekre a vásárban
Sziréna

(►) Rendőrök vigyáznak az értékekre a vásárban

Hangosan kínálgatták a portékájukat a kereskedők vasárnap kora reggeltől a kiskunhalasi vásárban. A tapasztalatok szerint a trükkös tolvajok előszeretettel mennek ki oda hónapról-hónapra, hiszen arra számítanak, hogy a nagy tömegben könnyen sikerrel járhatnak. Az ilyen lopásokat szeretné megelőzni a rendőrség.
Márton Áronra emlékeztek
Kultúra

Márton Áronra emlékeztek

Ünnepélyes kiállításmegnyitót tartottak szerdán este Harkakötönyben. A tárlat a Márton Áron emlékév egyik eseményeként valósult meg.
Milliós tűzkár, több ezer kiskacsa pusztult el
Sziréna

Milliós tűzkár, több ezer kiskacsa pusztult el

Milliós kára van annak a gazdálkodónak, akinek a baromfinevelésre épített fóliasátrában tűz keletkezett az éjszaka. Az 500 négyzetméteres létesítmény feltehetően a vegyes tüzelésű fűtőberendezésből kipattanó szikra miatt gyulladt ki. Kilencezer kiskacsa pusztult el.
Milliós tűzkár, több ezer kiskacsa pusztult el
Sziréna

Milliós tűzkár, több ezer kiskacsa pusztult el

Milliós kára van annak a gazdálkodónak, akinek a baromfinevelésre épített fóliasátrában tűz keletkezett az éjszaka. Az 500 négyzetméteres létesítmény feltehetően a vegyes tüzelésű fűtőberendezésből kipattanó szikra miatt gyulladt ki. Kilencezer kiskacsa pusztult el.
Madárinfluenza Kiskunmajsán
Közélet

Madárinfluenza Kiskunmajsán

Egy kiskunmajsai kacsatelepen mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a madárinfluenza jelenlétét. A fertőzött gazdaság körül három kilométer sugarú védőkörzetet hoztak létre és egy tíz kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Utoljára tíz évvel ezelőtt pusztított a madárinfluenza szintén a Kiskunmajsához közeli Bodoglár körzetében, akkor több tízezer szárnyast kellett elpusztítani.