Gyakorlatoznak az önkéntesek
Sziréna

Gyakorlatoznak az önkéntesek

Kiskunhalason a Dékáni Árpád Szakgimnázium a főhadiszállása az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalj (Bács-Kiskun megye) helyi kiképzéseinek. Ebben az időszakban rendezik meg a nappali tagozaton tanuló tartalékos katonák felkészítéseit. 2 helyszínen, Kecskeméten és Kiskunhalason tartanak önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖT) felkészítést, amelyen több mint 200 fő Bács-Kiskun megyei tartalékos vesz részt.
A Kalocsával kupázik a Faddikorr-KFC
Sport

A Kalocsával kupázik a Faddikorr-KFC

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan a Faddikorr-Kiskunhalasi FC ellenfele az első fordulóban. A halasiak augusztus 3-án hazai pályán fogadják a Kalocsa csapatát. 
Fegyverügyintézés új időpontban
Közélet

Fegyverügyintézés új időpontban

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság fegyvertartással, valamint a személy- és vagyonvédelemmel kapcsolatos ügyintézések ügyfélfogadási ideje július 27-étől megváltozik.
Jobb műszerre adtak össze pénzt a vízművesek
Közélet

Jobb műszerre adtak össze pénzt a vízművesek

Összefogott a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. kollektívája, így százezer forinttal gazdagodott a Jobb Műszer, Kevesebb Szenvedés Alapítvány. A vízszolgáltató cég vezetője személyesen vitte el a felajánlást az alapítvány vezetőjének.
Igazgatási szünet lesz, időben intézzék a gyermekvédelmi kedvezményt!
Közélet

Igazgatási szünet lesz, időben intézzék a gyermekvédelmi kedvezményt!

Ne feledjék, hogy igazgatási szünetre készül a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal! A képviselő-testület döntése alapján, július 29-től augusztus 2-ig rendeltek el igazgatási szünetet a városházán. Ez idő alatt a hivatalban az ügyfélfogadás csökkentett létszámmal történik, az ügyintézéshez pedig előzetes telefonos egyeztetés szükséges.
(►) Halason játszik a Honeybeast
Kultúra

(►) Halason játszik a Honeybeast

Bár a közeli Szegedről indult a Honeybeast pályája, Kiskunhalason eddig még nem koncertezett az együttes. Ezen a téren hamarosan változás lesz. A zenekar szeptember 7-én lép fel városunkban a 40. Halasi Szüreti Fesztivál sztárvendégeként. Bencsik-Kovács Zoltán alapítótaggal beszélgettünk.
Nem adott elsőbbséget, elütötte a motorost (galéria)
Sziréna

Nem adott elsőbbséget, elütötte a motorost (galéria)

Egy motoros sérült meg abban a balesetben, amely szerdán délelőtt, nem sokkal tíz óra után történt Kiskunhalason a Kossuth és a Köztársaság utca kereszteződésében. Az elsődleges adatok szerint a kanyarodó Nissan személyautó sofőrje nem adta meg az elsőbbséget az egyenesen haladó Hondának, e miatt ütköztek.
Új parkolókat és aszfaltot kap a Kazinczy utca
Gazdaság

Új parkolókat és aszfaltot kap a Kazinczy utca

A Kazinczy utca sem marad ki a halasi útjavítások sorából. Hunyadi Péter önkormányzati képviselő bejelentése szerint, új aszfaltréteget fognak leteríteni és a Vári Szabó István Szakképzővel szemben parkolókat építenek ki. A feladattal a Halasi Városgazda Zrt.-t bízta meg az önkormányzat.