A kiskunhalasi Kmet’ család
Kultúra

A kiskunhalasi Kmet’ család

A Thorma János Múzeumban július 12-én könyvbemutatót tartottak. Kmeth Jolán a szerzője annak a kötetnek, mely az ünnepi esemény apropóját adta. A kiskunhalasi Kmet’ család története sok-sok, a városhoz kötődő plusz információval kiegészítve már elérhető az olvasók számára.
Polgármesteri vizit a KFC-nél
Sport

Polgármesteri vizit a KFC-nél

A héten elkezdte az őszi bajnoki idényre való felkészülését a Faddikorr Kiskunhalasi FC megyei I. osztályú labdarúgó csapata. Az első gyakorláson jelen volt Fülöp Róbert városunk polgármestere is, aki előbb köszöntötte a játékosokat, edzőket, az elnökség jelenlévő tagjait, majd kifejezte, hogy mindenképpen támogatásra méltónak találja a KFC azon törekvését, mely szerint elsősorban halasi kötődésű játékosokra számít az új bajnoki idényben.
Szemétgyűjtők fertőtlenítését tervezik
Közélet

Szemétgyűjtők fertőtlenítését tervezik

Fertőtlenítenék Halason a hulladékgyűjtő konténereket, ezért az önkormányzat felhívást intézett a társasházi közös képviselők felé. Augusztus elsejéig lehet jelezni az igényeket és ezt követően végeznék el a tárolók tisztítását.
Hol van az a nyár
Kultúra

Hol van az a nyár

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A listán sok más mellet szerepel Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán "Hol van az a nyár" című dala. Érdemes válogatni. A július 14-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.

Lovastusa érmek Nagykanizsáról
Sport

Lovastusa érmek Nagykanizsáról

Nemzetközi és országos szintű versenyeket rendeztek Nagykanizsán a múlt hétvégén a lovastusa szakágban. A három számból díjlovaglásból, díjugratásból és tereplovaglásból álló összetett sportágban a nagy múlttal rendelkező Határőr Dózsa SE sportolói is nyeregbe szálltak és kiváló eredményeket értek el - tájékoztatott Tuska Pál, a klub elnöke.
Könyvtári tábor
Kultúra

Könyvtári tábor

A Martonosi Pál Városi Könyvtár júliusban zárva tart, foglalkozásokat viszont ez idő alatt is tartottak a gyerekeknek. Sok mosolygós arccal találkoztunk, míg látogatást tettünk az intézmény programja alkalmából. A nyári táborok nagyon sikeresek és teret adnak a kreativitásnak.
Csipkés ruhák a Kultúrképben
Kultúra

Csipkés ruhák a Kultúrképben

Hrivnák Tünde Pro Urbe-díjas divattervező többször járt már Kiskunhalason. Megihlette hungarikumunk, így ezúttal egy kapszulakollekciót tervezett iparművészeti remekünkkel. A Halas TV július 11-én este fél 8-kor kezdődő Kultúrkép című műsorában erről is részletesebben tájékozódhatnak az érdeklődők.
Szakértő kezekben a lovasparkban táborozók (galéria)
Sport

Szakértő kezekben a lovasparkban táborozók (galéria)

Nyári napközis táborokat tartanak a Hirling József Lovasparkban. Az első turnus ezen a héten indult, de további lehetőségeket biztosítanak azok számára, akik a lovas élet körüli elfoglaltságot kedvelik és a vakáció egy részét lovak körül szeretnék eltölteni. A bázison több csoportban foglalkoznak a gyerkőcökkel, szakképzett felügyelet mellett. (címképen Benke Anita lovas edző)
Átélték Sartin a vihart, jól vannak a halasiak (frissítve és galéria)
Sziréna

Átélték Sartin a vihart, jól vannak a halasiak (frissítve és galéria)

Közel száz sérültet, 6 halott személyt, köztük gyermek áldozatot követelt Görögországban a csütörtök virradóra lecsapott, heves széllökésekkel kísért vihar. A Halkidiki-félszigetet érintő természeti csapás térségében sok magyar, köztük halasi turisták is nyaralnak. A helyszíni képeket és információkat küldő, családjával ott nyaraló Jáger Levente kollégánk azt közölte, hogy jól vannak és nem tud magyar vagy halasi áldozatokról. Közben újabb beszámolót és drámai helyszíni képeket kaptunk munkatársunktól.