Programok az elkövetkező napokra
Kultúra

Programok az elkövetkező napokra

Egymást érik majd a zenei csemegék az elkövetkező napokban Halason. Helyi fellépők, távoli országok tánccsoportjai számítanak az érdeklődők figyelmére. Érdemes lesz ellátogatni az augusztus 20-i programokra melynek kiemelt eseménye lesz a tűzijáték és Péterfy Boriék koncertje. Sebestyén Márta pedig az orgonák éjszakája keretében érkezik Halasra.
Modernizálták a Kuruc vitézek téri főzőkonyhát (galéria)
Közélet

Modernizálták a Kuruc vitézek téri főzőkonyhát (galéria)

Néhány hét leforgása alatt, halasi vállalkozók szakértelmének és szorgalmának köszönhetően megújult a Kuruc vitézek téri főzőkonyha. A beruházást az önkormányzat által biztosított forrásból a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete bonyolította le. Stírné Prikidánovics Tímea intézményvezető arról is beszélt a szerda délelőtti bejáráson, hogy a városi tálalókonyhában is történnek fejlesztések.
Beindult a tanszervásárlási roham
Közélet

Beindult a tanszervásárlási roham

Bár még javában tart a nyári szünet, a diákok és szüleik már elkezdtek készülni a 2019-2020-as tanév kezdetére. Már a papírboltokban is egyre nagyobb a forgalom, sokan kész listákkal érkeznek az üzletekbe. Érdekesség, hogy napjainkban már nem csak a füzeteket és tolltartókat kell beszerezni az új tanévre. Sokan a család műszaki eszközeit is fejlesztik, modernizálják szeptember elsejére.
Csütörtökön megemlékezés lesz Paczolay Gyuláról
Közélet

Csütörtökön megemlékezés lesz Paczolay Gyuláról

Mint arról korábban beszámoltunk, szűk családi körben helyezték végső nyugalomra Paczolay Gyulát. Kiskunhalas díszpolgárának,  neves versenybírónak, edzőnek a tisztelői, barátai egy megemlékezést szerveznek csütörtökön 16 órára, a régi református temetőben.
Betörőt fogtak a belvárosban a vagyonőrök
Sziréna

Betörőt fogtak a belvárosban a vagyonőrök

Feltartóztattak egy betörőt a Halas-Pajzs vagyonőrei kedden délután Kiskunhalas belvárosában. Miután a családi házba telepített riasztó jelzett a központban, a járőr perceken belül a helyszínen volt.
A kihasználatlan laktanyából ipari övezet lesz (galéria)
Gazdaság

A kihasználatlan laktanyából ipari övezet lesz (galéria)

Már vannak érdeklődök Kiskunhalas új ipari övezete iránt, amelynek kialakítása hamarosan elkezdődik majd a Szegedi úton, a volt orosz laktanya helyén. Mint arról korábban beszámoltunk a testület igent mondott arra, hogy a város megvásárolja a közel három évtizede üresen álló ingatlant. Az adás-vétel meg is történt, egy éven belül komoly változások történnek a 9 hektáros területen.
Anyakönyvi hírek (2019.08.14.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2019.08.14.)

A legfrissebb anyakönyvi információkat most is a Halasmédián találhatják meg az érdeklődők.
A tollam dala
Kultúra

A tollam dala

A Forrás-Új Tükör Klub irodalmi esttel folytatódott augusztus 13-án a Közösségek Házában. Horváthné Balogh Zsuzsával beszélgetett legújabb verseiről Király Gábor, a rendezvény házigazdája. A programot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezte. 
Ünnepi játék a kenyérről és a borról
Kultúra

Ünnepi játék a kenyérről és a borról

Kiskunhalasi kötődésű előadók tartanak premiert a Végh-kúriában állami ünnepünkön. Ábrahám Nóra, Bakó Katalin és Krámli Kinga népi játékot mutat be. A rendezvény Mese a kenyérről és a borról címmel augusztus 20-án 10.20-kor kezdődik a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Szolgáltató Kft. szervezésében.