Napközi kézműveskedéssel
Közélet

Napközi kézműveskedéssel

Balotaszálláson az olvasótábor után kézműves foglalkozások várták a gyerekeket. Minderre napközi keretében került sor, melynek már több mint egy évtizedes hagyományai vannak a településen. 
Jövő héten folytatódik az 53-as főút felújítása
Közélet

Jövő héten folytatódik az 53-as főút felújítása

A napokban kezdődött az 53-as főút belterületi szakaszának felújítása. Első lépésként a Csipkeház mellett dolgoztak  szakemberek, a jövő héten viszont a Park Áruháznál lévő kereszteződésében zajlanak majd a munkálatok. Többször forgalomkorlátozásokra kell majd számítani. 
Megint rablási kísérlet volt a belvárosban
Sziréna

Megint rablási kísérlet volt a belvárosban

A rendőrök két órán belül elfogták azt a 39 éves halasi férfit, aki egy helybéli nőt akart kirabolni fényes nappal a belvárosban. A gyanúsított ököllel ütötte a 60 éves asszonyt, cigarettát és pénzt követelt tőle. Az elmúlt időszakban több, a közvéleményt megdöbbentő bűncselekmény történt a központban.
Halason járt a miniszterelnöki biztos
Közélet

Halason járt a miniszterelnöki biztos

Szűcs Csaba, a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökének meghívására Kiskunhalason vendégeskedett Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos. A szociálpolitikust a Rostás László Cigány Közösségi Házban fogadták, ahol tájékozódott a helyi kisebbségi programokról. Vecsei Miklós elismerősen szólt a halasi erőfeszítésekről, amelyet a cigányság érdekében tesz a város, illetve a nemzetiségi önkormányzat. 
Pulykás vacsora Geri konyhájából
Receptek

Pulykás vacsora Geri konyhájából

Receptrovatunk 10 éves fennállása óta sok olvasói ötletet kaptunk már, azonban eddig csak hölgyek osztották meg velünk kedvenc fogásaik elkészítését. Most Mongyi Gergely jóvoltából változik a helyzet, ezen a héten ő mutat be egy finom ételt.
Tűzzománc tábor a Végh-kúriában
Kultúra

Tűzzománc tábor a Végh-kúriában

Gyerekzsivaj töltötte be az épületet a vakáció óta már nem először. Most Tűzzománc tábort tartottak a megújult Végh-kúriában. A gyerekek a hagyományos technikák mellett sok újdonságot is kipróbálhattak. A résztvevők minden új ismeretre fogékonyak voltak, csak azt sajnálják, hogy gyorsan elszaladt a hét.
Ezt is megcsinálta a közútkezelő (galéria)
Közélet

Ezt is megcsinálta a közútkezelő (galéria)

Több helyszínen is dolgoztak illetve az elkövetkező napokban még dolgoznak a Magyar Közút Zrt. szakemberei Kiskunhalason. Egyik ilyen a Majsai és a Szegedi út közötti szakasz, ahol ráfért már a burkolatra a javítás.  
Újabb hír a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről
Közélet

Újabb hír a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről

Újabb hír érkezett a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kapcsolatosan. Közleményt tettek közzé mely szerint a környezeti hatástanulmány és a környezethasználati engedélyezési dokumentáció tartalmára vonatkozóan 21 napig lehet észrevételt tenni.
Figyelem! Újra zárva a Thorma János utca
Közélet

Figyelem! Újra zárva a Thorma János utca

Pénteken délelőtt a Kiskunsági Víziközmű-, Szolgáltató Kft. ismét lezárta a Thorma János utcát. A korlátozásra azért van szükség, mert az úttest megsüllyedt, mégpedig egy  vezetékhiba miatt. A javítást nem lehetett tovább halasztani - tudtuk meg a társaságtól.