Történelmi bíborosi látogatás (galéria)
Közélet

Történelmi bíborosi látogatás (galéria)

Stanislaw Dziwisz bíboros december 15-én Kiskunhalasra érkezett. A város vezetése a Csipkeházban köszöntötte a katolikus egyház lengyelországi képviselőjét és a vele érkezőket. Az egyházi méltóság városunkban tett látogatása történelmi jelentőségű a helyi közösség életében. 
Tóth Szilárd lett 2019 hangja
Kultúra

Tóth Szilárd lett 2019 hangja

Október óta zajlott a Halas Televízió szervezésében a XI. Pont Karaokeverseny. Az évek alatt országos érdeklődésre szert tevő zenés műsor eredményhirdetését ezen a hétvégén rendezték meg. A győztes ebben az évben egy 33 éves énekes lett, aki Sárosdról érkezett a halasi versenyre.
Fának és villanykarónak ütközött egy Chevrolet Jánoshalmán (galéria)
Sziréna

Fának és villanykarónak ütközött egy Chevrolet Jánoshalmán (galéria)

Baleset történt vasárnap délután háromnegyed négy körül Jánoshalmán, a Bajai  utcában. Eddig ismeretlen ok miatt egy Chevrolet  letért az útról, egy fának, majd egy villanykarónak ütközött. A helyszínre riasztották a helyi önkormányzati tűzoltókat is. 
Családi sportnap volt a Fazekas-iskolában (galéria)
Sport

Családi sportnap volt a Fazekas-iskolában (galéria)

Jó hangulatú családi sportnapot tartott szombaton a Fazekas Mihály Általános Iskola. A programon játékos vetélkedők, kosárlabda, asztalitenisz, sporttal kapcsolatos totó és finom gyümölcsök várták a gyermekeket és szüleiket. A rendezvényen több százan vettek részt.
Torma Barnabás a megyei válogatottban
Sport

Torma Barnabás a megyei válogatottban

Egyedüli halasiként Torma Barnabás meghívást kapott a megyei labdarúgó válogatottba. A Faddikorr-Kiskunhalasi FC csatára nagyszerű játékkal és góllal járult hozzá a Bács-Kiskun megyei csapat sikeréhez.
Gyerekeket vár a sziládys korcsolyapálya
Közélet

Gyerekeket vár a sziládys korcsolyapálya

Ismét lehet csúszkálni. Korcsolyázni várják a gyerekeket a Szilády Áron Református Gimnáziumba, a tavalyelőtt megnyílt korcsolyapályára. Előre be kell jelentkezni az óvodás és alsó tagozatos csoportoknak. A gyerekeknek plusz élményt adhat a mászófal, amit szintén ki lehet próbálni.
Hazai győzelem az I. Szilády-Paor Víz Kupán (galéria)
Sport

Hazai győzelem az I. Szilády-Paor Víz Kupán (galéria)

Megkezdődött a téli teremtornák sora a Buborékban. Első alkalommal a Szilády-Paor Víz Kupát rendezték meg, nyolc csapat részvételével a 2010-es korosztály számára. A jelenlévő szülők remek hangulatot teremtettek, a pályán pedig a gyerkőcök tettek meg mindent azért, hogy a publikum jól szórakozzon. A házigazda Szilády RFC végig meggyőző teljesítményt nyújtva lett kupagyőztes. 
Karaokegála és T-Band koncert a főtéren
Kultúra

Karaokegála és T-Band koncert a főtéren

Szombaton délután és este az igényes zenéé volt a főszerep Kiskunhalas belvárosában. A XI. Pont Karaokeverseny döntősei, valamint a halasi T-Band zenekar állt közönség elé.
Igazgatási szünet lesz a városházán
Közélet

Igazgatási szünet lesz a városházán

Célszerű még ezekre a napokra vagy majd januárra időzíteni a hivatalos ügyeket.  Az év utolsó és a jövő év első napjaiban igazgatási szünet lesz a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban. Csak a sürgős ügyekben és előzetes egyeztetés alapján fogadják majd az ügyfeleket.