Ne álljanak autóval a kórházi járdára!
Közélet

Ne álljanak autóval a kórházi járdára!

A napokban Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház igazgatója tett közzé egy fényképet, amelyen, egy tilos helyen parkoló autó látható. Az igazgató így kívánta felhívni a figyelmet a kórház előtti parkolási gondokra. Csúcsidőszakban nem ritka, hogy a zöldfelületeken és a közeli buszfordulóban is leparkolnak a járművezetők.
Új helyen a Hegyközség irodája
Közélet

Új helyen a Hegyközség irodája

Költözéssel kezdődött a 2020-as év a Halasi Hegyközségnél ezért már ne a korábbi helyen, a Kmeth Sándor utcában keressék az irodát! Január 6-tól a Bercsényi utca 12. szám alatt fogadják az ügyfeleket.
Ittas volt a rendőrt gázoló halasi sofőr
Sziréna

Ittas volt a rendőrt gázoló halasi sofőr

Újabb baleset, amelyet ittas sofőr okozott Kiskunhalason. Ráadásul ez a Készenléti Rendőrség előtt történt és a gyalogos, akit elütött egy 65 éves sofőr, egyenruhás volt. 
Trunkos András a Forrás-Új Tükör Klubban
Kultúra

Trunkos András a Forrás-Új Tükör Klubban

Közel 250 dal szövegét írta,  a legendás Rolls Frakció basszusgitárosa volt,  szerzeményeit a Bikini, az Omega, Szűcs Judith, az Apostol, Slamovits István énekli, énekelte. Mostanság producer, de könyveket is írt,  felesége volt Temesvári Andrea, együtt élt Bíró Icával. Trunkos Andrásnak lesz miről mesélnie a Forrás-Új Tükör Klubban.
Emlékezzünk a doni hősökre!
Közélet

Emlékezzünk a doni hősökre!

Január 10-én, vagyis most pénteken lesz a doni áttörés emléknapja. Kiskunhalason két helyszínen lesz megemlékés, ahová mindenkit várnak a szervezők.
Visszaáll a tömegközlekedés és a hivatal rendje
Közélet

Visszaáll a tömegközlekedés és a hivatal rendje

Véget ér az iskolai téli szünet és így visszaáll a tömegközlekedésben is a megszokott rend, illetve a halasi városházán is a szokásos ügyfélfogadási renddel várják a lakosságot. Az iskolakezdés miatt január 6-án, hétfőn megnövekedett forgalommal kell számolni az utakon.
Vékony még a jég, ne menjenek rá!
Közélet

Vékony még a jég, ne menjenek rá!

Senki ne menjen a Sóstó jegére - javasolja a Sóstó Sporthorgász Egyesület elnöke. Jáger Szabolcs szerint a jelenlegi változékony időjárás miatt még nem alakult ki megfelelő vastagságú jég a tavon, így a horgászok is figyelmeztetik a lakosságot erre a veszélyre. Az elmúlt napokban is több alkalommal bemerészkedtek a csúszkálók, korcsolyázók a belső területekre, nem kis veszélyt vállalva.
Hazai siker a Szilády-Top Ár Kupán (galéria)
Sport

Hazai siker a Szilády-Top Ár Kupán (galéria)

Az U8-as korosztály számára rendezték meg első alkalommal a Szilády - Top Ár Kupát a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület segítségével. A Buborékban nyolc csapat szerepelt az év első utánpótlás labdarúgótornáján, amelyen szép halasi siker született. 
Szeretet övezte musicalest
Kultúra

Szeretet övezte musicalest

Vágó Zsuzsi és Veréb Tamás Kisszálláson vendégszerepelt a közelmúltban. A tehetséges fiatal művészek a musicalirodalom legismertebb és legszebb dalaiból válogatva állították össze műsorukat. A nagy sikerű rendezvény végére igazi bulihangulat kerekedett.