A 95 éves F. Nagy Józsefet köszöntötték
Közélet

A 95 éves F. Nagy Józsefet köszöntötték

Boldog ember vagyok. Így fogalmazott 95. születésnapja alkalmából F. Nagy József, akit csütörtökön délután köszöntöttek. Közel húszan ülték körbe az ünnepeltet, aki bölcsességével, nagy tudásával és pedagógusként empátiájával sokak megbecsülését kivívta az elmúlt évtizedekben.
Eredményes volt a nádégetés
Közélet

Eredményes volt a nádégetés

A becslések szerint a sóstói nád legalább hetven százalékát sikerült leégetni az elmúlt hetekben az irányított égetések során. Jáger Szabolcs a Sóstó Sporthorgász egyesület elnöke úgy gondolja, több mint egy évtizede nem volt így rendezve az egyre inkább elburjánzó nádas terület.
Gyilkos irodák
Kultúra

Gyilkos irodák

Ezzel a címmel jelent meg Veszprémy László Bernát kötete, mely a kritikusok, az olvasók, de még a különböző politikai pártok körében is egyöntetű elismerésben részesült az elmúlt hónapokban. A kötetet a Martonosi Pál Városi Könyvtárban ismerhette meg a halasi közönség.
Lombfoci: halasi ovisok az országos programban (galéria)
Sport

Lombfoci: halasi ovisok az országos programban (galéria)

Alig várják a gyerekek, hogy előkerüljenek a labdák, a bóják, az összehajtható kapuk és a megkülönböztető trikók. A Lomb utcai katolikus óvoda is részese lett a tavaly decemberben induló országos programnak. Tallér Erzsébet intézményvezető szerint az ovisok minden pillanatát élvezik a foglalkozásoknak, amelyek tökéletesen illeszkednek a pedagógiai programjukba.
Megjelent az éves programkiadvány
Közélet

Megjelent az éves programkiadvány

Rendezvények, fesztiválok, családi programok. Megjelent Kiskunhalas városának és a Halasi Média és Kultúra Kft.-nek éves programkiadványa. Csipke, Sóstói kilátó, szélmalom, múzeum és a városháza tornya, Halas nevezetességeinek jellegzetes sziluettjei teszik különlegessé a kiadványt.
Olyan, mint az eredeti
Receptek

Olyan, mint az eredeti

Ha a piacra megyek vásárolni, a kapuhoz érve mindig megcsapja az orrom a frissen kisütött lángosok illata. Sokan szeretik ezt a kalóriadús reggelit, ám vannak, akik éppen „nehéz mivolta” miatt mellőzik étrendjükből. Kedves háziasszonyok, itt a megoldás, a light házi lángos.
Fókuszban a farsangi fánk
Közélet

Fókuszban a farsangi fánk

A Forrás-Új Tükör Klubban februárban a gasztronómiáé a főszerep. Előző alkalommal a disznóvágás időszaka kapcsán a halasi savanyúmáj volt terítéken elméleti síkon és a valóságban egyaránt. A február 11-i összejövetel alkalmával a farsangi fánkkal ismétlődött ez meg. A programot ezúttal is a Halasi Média és Kultúra Kft. szervezte.
Halálos tűzeset Harkakötönyben
Sziréna

Halálos tűzeset Harkakötönyben

Nem tudták megmenteni annak az idős asszonynak az életét, akit egy füsttel telítődött társasházi lakásból hoztak ki a tűzoltók Harkakötönyben, az Ady Endre utcában. A konyhában ruhaneműk égtek alig pár négyzetméteren, a lángokat megfékezték.
Keressük a tanév legjobb szalagavatós táncát
Közélet

Keressük a tanév legjobb szalagavatós táncát

A Halas Televízió Pont című műsora a korábbi évekhez hasonlóan ebben a tanévben is keresi a közönség kedvenc szalagavatós táncát. A nézőknek most is a Facebookon kell megjelölni egy lájkkal a nekik leginkább tetsző produkciót.