Laptopot kapnak a rászoruló diákok
Közélet

Laptopot kapnak a rászoruló diákok

Egy jótékonysági felajánlás kapcsán laptopok érkeztek két halasi oktatási intézménybe is. A koronavírus veszélyhelyzet miatt most már biztos, hogy a tanév végéig folytatódik az otthoni, digitális tanulás. A laptopokat olyan fiatalok kaphatják meg, akiknek nincsenek meg az ehhez szükséges elektronikai eszközeik.
Virágtolvajt fogtak a közterület-felügyelők
Sziréna

Virágtolvajt fogtak a közterület-felügyelők

Megszaporodtak a városban a viráglopások, több jelzést is kapott az önkormányzati rendészet. Csütörtökön délután a térfigyelő kamera segítségével sikerült az egyik tolvajt azonosítani, akit énhány perccel később el is fogtak a közterület-felügyelők -tájékoztatta szerkesztőségünket a városháza.
Fontos információk a gyermekétkeztetésről
Közélet

Fontos információk a gyermekétkeztetésről

A kormány döntése alapján már jövő héten újraindulhat a teljes létszámú bölcsődei és óvodai nevelés a vidéki településeken. Ennek megszervezése, az étkezés biztosítása nem egyszerű feladat, ezen dolgoznak most Kiskunhalason is. Fülöp Róbert polgármester fontos közleménye ebben a témában az alábbiakban olvasható.
Felszámolják a tompai tranzitzónát
Sziréna

Felszámolják a tompai tranzitzónát

A kormány felszámolja a tranzitzónákat, csak az ország határain kívül, külképviseleteken lehet menekültügyi kérelmet benyújtani - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Marad a digitális oktatás a tanév végéig
Közélet

Marad a digitális oktatás a tanév végéig

A tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez - közölte Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerdán Magyarország kormányának Facebook-oldalán. 
Még érvényben van a tűzgyújtási tilalom (galéria)
Sziréna

Még érvényben van a tűzgyújtási tilalom (galéria)

Még mindig érvényben van az országos tűzgyújtási tilalom- erre hívta fel a figyelmet Orbán Balázs alezredes, Kiskunhalas tűzoltóparancsnoka. Az elmúlt időszakban közel 30 esetben riasztották a helyi lánglovagokat avar-illetve erdőtűzhöz. Utóbbiak oltásában jelentenek segítséget azok a gyakorlatok, amelyek során a GPS és az erdészeti térképek használatát sajátítják el a tűzoltók.
Útonállás, súlyos testi sértés: mégis szabadlábon a halasi gyanúsítottak
Sziréna

Útonállás, súlyos testi sértés: mégis szabadlábon a halasi gyanúsítottak

Klasszikus krimibe illő jelenetek játszódtak le másfél évvel ezelőtt a Kiskunmajsára vezető úton. Egy súlyos és egy könnyű sérüléseket szenvedő áldozata van az útonállással kezdődő és ütlegelésekkel záródó ügynek. A két halasi támadó szabadlábon védekezhet.
Újra mehetünk étterembe, cukrászdába
Közélet

Újra mehetünk étterembe, cukrászdába

Az elmúlt napokban sok kiskunhalasi étterem, kávézó nyitotta meg kerthelyiségét, teraszát, a legfrissebb rendeletek pedig már azt is lehetővé teszik, hogy bizonyos óvintézkedések betartásával a benti helyiségeket is használják a vendégek, vásárlók.