Archívum
Műteremben
A kép egy hónappal ezelőtt készült. Budapesten egy fotó szakvásárra látogattunk, ahol stúdiófotózásra is alkalom nyílt. Kipróbálhattuk az új fejlesztésű, még kereskedelmi forgalomba sem került fotómasinákat és üvegeket.
A helyszínen megkértem Ferincz Jánost, hogy most ne ő fotózzon. Mindenki nyomult, hogy a műtermi körülmények megvilágított, csinos modellt örökítse meg. Éppen ebben a környezetben, számomra érdekesebb volt egy fotósról készült fénykép, mint a modellről tucatszám az internetre felküldött zsigeri inger.
Az általam készített felvételen Ferincz János, mint a kép modellje jelenik meg. János portréját egészítik ki a fotósszakma ismertetőjegyei: a háttérben pózoló csinos nő és a kamerájába dőlő, éppen lőni készülő fényképész alakja. Bár a képen a hóhért akasztják, azaz a fotóst fotózzák, úgy tűnik, hogy János nem marad feladat nélkül a közeljövőben, ugyanis egy nagyobb, városimázst simogató megbízás várja.
Szöveg-fotó: Szűcs Károly

