Archívum
Megalakult az országggyűlés
Letették esküjüket az országgyűlési képviselők kedden a Ház alakuló ülésén, ezzel megalakult az új parlament. A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt.
Ezt megelőzően az Országgyűlés korelnökéből - aki a legidősebb képviselő, a 78 éves, fideszes Turi-Kovács Béla - és a korjegyzőkből - vagyis a legfiatalabb képviselőkből - álló testület jelentést tett a mandátumvizsgálat eredményéről. A korelnök és a korjegyzők mandátumának vizsgálatát a névsor szerinti első öt képviselő végezte el. Az ismertetett jelentés szerint mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találták. Ezután a parlament - 197 igen szavazattal - igazolta a képviselők és a szószólók mandátumát.
Az új, a korábbinál kisebb létszámú Országgyűlésnek 199 képviselő a tagja, a Ház munkájában pedig ezentúl 13 nemzetiségi szószóló is részt vesz. A szószólók az alakuló ülést követően tesznek esküt. Az eskütételi ceremónia után - ahogyan az alakuló ülés kezdetén és a zászlók felsorakoztatásakor is - fanfárok hangjára vonultak ki a történelmi zászlókat tartók. Az új Országgyűlés első döntése a választási szervek beszámolóinak elfogadása volt.
A parlament a Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolóját 165 igen, 31 nem szavazattal, a Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját 163 igen, 32 nem szavazattal fogadta el. Nemmel az MSZP, valamint a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselői szavaztak. Turi-Kovács Béla köszönetet mondott annak a közel százezer közreműködőnek, aki segítette a 2014-es országgyűlési képviselő-választás megszervezését és lebonyolítását.
Bejelentette, hogy a pártok megalakították a képviselőcsoportjukat. Ismertetése szerint a Fidesz 117 fős frakcióját Rogán Antal, a KDNP 16 fős frakcióját Harrach Péter, az MSZP 29 fős frakcióját Mesterházy Attila, a Jobbik 23 fős frakcióját Vona Gábor, míg az LMP 5 fős frakcióját Schiffer András vezeti. (MTI, fotó: Soós Lajos)

