Időutazók

Közel négyszáz évet repülnek vissza az időben pénteken a Szilády Áron Református Gimnázium diákjai egy rendhagyó programnak köszönhetően.

 
A tanulók és tanáraik azzal a korral ismerkedhetnek meg mélyebben, amikor is a patinás intézményt alapították. Az idén 350 éves gimnáziumban egész nap az 1600-as évek jegyében lesznek előadások, tájékoztatók. Többek között megismerkedhetnek a korabeli orvostudománnyal, a török és az iszlám kultúrával, a történelmi viszonyokkal. A program során lehetőség lesz háziszörpöt és kemencében sült kenyérlángost is kóstolni.
jl