Archívum
Hatan már kiszálltak
A 31 jelöltnek induló aspiráns közül hat fő máris kiesett a választási versengésből. Hétfő délutánig azonban már nyolc jelölt indulását elfogadta helyi választási bizottság a Bács-Kiskun Megyei 5. számú kiskunhalasi választási körzetben.
Hat név már biztosan nem lesz fent az április 6-ai választási szavazólapon, derült ki a helyi választási bizottság hétfői ülésén, ahol Ferenczi Mária jegyző arról adott tájékoztatást, hogy ketten nem adták le az aláírásgyűjtő íveket a hétfő 16 órai határidőig, hárman pedig hivatalosan is jelezték visszalépésüket, egy induló jelöltségét pedig elutasította a testület.
A helyi választási bizottság legutóbbi ülésén elhangzott, hogy az újabb jelöltek adták le a szükséges mennyiségű érvényes támogató aláírást. A testület külön-külön döntött arról, hogy – Lapos Péter (Lehet Más a Politika), Logó Ilona Rita (Magyar Cselekvő Párt), Sinka Antal (Magyar Gazdaság Párt), Tajti Katalin (TEMPO) – hivatalosan is jelöltté váltak.
Már korábban hivatalosan jelöltté vált Bányai Gábor (Fidesz, KDNP), Farkas Gergely (Jobbik), Gyovai István (KTI) és Török Zsolt (MSZP, Együtt, DK, PM, MLP) is.
A testület határozatban utasította el Kiss-Pető Tibor (Független Kisgazda-Földmunkás és Polgári Párt) színeiben induló hivatalos jelöltségét, mert nem tudta összegyűjteni az 500 érvényes t5ámogató aláírást. Elhangzott az is, hogy több jelölt leadta a megadott határidőre a szükséges aláírásgyűjtő íveket, ezek feldolgozása még folyamatban van, hivatalos jelöltté válásukról szerdai ülésén dönt a helyi választási bizottság.
Pozsgai Ákos

