Friss választási irányelveink
Archívum

Friss választási irányelveink

Tekintse meg a Halasmédia választási irányelveit, melyek 2014. március 7-től érvényesek!

 

Választási irányelvek
a 2014-es országgyűlési választások
2014. március 7-étől számított Tárgyidőszakára

A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. sajtótermékeiben (Halasi Tükör hetilap, www.halasmedia.hu internetes hírportál) lehetőséget biztosít a független jelöltek és a politikai szervezetek jelöltjei számára Fizetett Politikai Hirdetések megjelentetésére. Ennek törvénybe foglalt feltételeit a Kft. megtette, az Állami Számvevőszéknek elküldte az alkalmazott árlistákat. Emellett, mint a város közszolgálati feladatokat is ellátó, részben önkor­mányzati támogatásból működő integrált médiuma a 2014-es országgyűlési választásokra tekintettel az alábbi irányelveket (továbbiakban: Irányelv) határozza meg a politikai tartalmakat illetően.

1. Általános tudnivalók

1.1. A tárgyidőszak

A Halasmédia a választási kampányból hátralévő időszakot két terminusra osztja.

Az első időszak felületeinken 2014. március 7-től 2014. március 21-én 12 óráig, a második időszak 2014. március 21. 12 órától 2014. április 4-én 12 óráig tart.

E határnapok között hatályosak az Irányelvben foglaltak. 2014. április 4-én 20 óra után a Halasmédia sem új Fizetett Politikai Hirdetést, sem egyéb új politikai tartalmat nem tesz közzé.

1.2.    A Kft. média felületei

A Halasmédia három médiumtípusra terjeszti ki az Irányelvben foglaltakat: a Halas Televízió (HTV) felvételről és élőben sugárzott műsoraira, a Halasi Tükör (HT) hetilap, és a halasmedia.hu (HM) internetes honlap hírközlő és hirdetési felületeire.

1.3. Az Irányelv célja

Az Irányelvben foglaltak célja, hogy normatív, minden – a választási irodánál jelölté nyilvánított - országgyűlésiképviselő-jelöltre (Jelölt) azonos feltételekkel vonatkozó szabályzást és számukra azonos szereplési, megjelenési és hirdetési lehetőséget rögzítsen. Az Irányelv értelemszerűen nem terjedhet ki az egyes Jelöltek egyéb közéleti funkciójából fakadó szereplésekre.

Az Irányelvben foglalt megjelenési lehetőség kizárólagosan azokra vonatkozik, akik a választási bizottságtól jelöltté válásról szóló igazolást kaptak és annak felmutatásával egyidejűleg a Halasmédia ügyfélszolgálatán mind magukat, mind az esetleges kapcsolattartójukat regisztráltatták.

2. Jelöltek szereplési, megjelenési lehetőségei

2.2.    Politikai tartalom (független, illetve jelölő szervezet/szervezetek által indított, hivatalos regisztrációt nyert jelöltekre vonatkozóan):

2.2.1.Televíziós bemutatkozás

A Halas Televízió 2014. március 31-én, reggel 9 órától várja azokat a Jelölteket, akik élni kívánnak a televíziós bemutatkozás és rövid programismertető szereplés lehetőségével. Minden Jelölt 4 (négy) percben fejtheti ki közlését, azonos technikai és stúdiófeltételek (megvilágítás, hangerő, háttér, jelölőszervezet-felirat max. 68 karakterben, stb.) mellett. A felvételek legfeljebb 3-szor, de kizárólag egészben ismételhetők meg, a Jelölt lehetősége ezekből a számára elvárt verziót véglegesként megjelölni. A bemutatkozó anyagokat a Halas Televízió a Jelöltek névsorrendjében közli 2014. április 2-án, a Híradó utáni műsorsávban 19 óra 30 perctől.

2.2.2 Tudósítás (megjelenés)

A tárgyidőszakban terminusonként minden Jelölt számára 1-1 tudósítás lehetőségét biztosítja a Kft mindhárom médiafelületén.

  • A híradós tudósítás teljes időtartama legfeljebb 1 (egy) perc, amely kiegészül a felkonferálással, valamint legfeljebb két megszólaló szerkesztett nyilatkozatával a szerkesztői össze­kötésekkel.
  • A Halasi Tükörben ugyanazon eseményről a tudósítás terjedelme 1.000 (egyezer) karakter (szóközökkel), és 1 (egy) darab kéthasábos (SZ:7,4xM:6cm) képes illusztrációt tartalmaz. A tudósítás tartalmi összeállítása a szerkesztő kompetenciája (a 2.3. pontban rögzített megszorításokkal). A tudósítások közlése nem engedélyköteles.
  • A www.halasmedia.hu (HM) internetes honlap szintén tudósít a kért eseményről. A tudósítás terjedelme maximum 1000 (egyezer) karakter (szóközökkel, mely tartalma azonos az újságban megjelentetett tartalommal), viszont 3 (három) darab, (akár a megrendelő által biztosított fénykép/portré/ eseményfotó) illusztrációt tartalmaz. A tudósítás tartalmi összeállítása a szerkesztő kompetenciája a 2.3. pontban rögzítettek alapján. A tudósítások közlése nem engedélyköteles.

2.3. Rendelkezés a tudósításokról

A tudósítások időpontjának és tematikájának meghatározása (a 2.2. pontban jelzett megkötésen belül) teljes egészében a Jelölt vagy az általa megbízott és előzetesen írásban megnevezett, hivatalos kapcsolattartó kompe­tenciája. Lemondásra az esemény előtt 12 (tizenkét) órával van lehetőség, amennyiben a lemondás e határidőig nem történik meg, akkor a tudósítást teljesítettnek tekintjük.

A Jelölt vagy hivatalos kapcsolattartó legalább 2 (kettő) munkanappal az esemény előtt, személyesen, aláírásával igazolva köteles rendelkezni a tudósítások elvárt idő­pontjáról a Kft. Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér 7/D. szám alatti ügyfél­szol­gálatán, ügyfél­szolgálati időben.

Felhívjuk a Megrendelő Jelölt/Jelölő szervezet figyelmét, hogy – a szerkesztőségek pénzügyi és személyi forrásainak szűkössége miatt –a Halasmédia minden politikai tartalmú közlését a HalasTV-ben megrendelt tudósításhoz igazítjuk: e tudósítások adják a tartalmi-képi alapját a Halasi Tükörben és a halasmedia.hu-n megjelenő tudósításváltozatoknak. Ez különösen a II. terminus időszakában válik döntő körülménnyé, hiszen a Halasi Tükör lapzártája a voksolás hétvégéjét megelőző hétfőn (2014. március 31. 12.00) fejeződik be.

Felhívjuk a figyelmet továbbá arra, hogy a terminusokénti megjelenési lehetőség nem átütemezhető!

3. Rendelkezés a hirdetésekről a Halasi Tükörben

A hirdetések közlése és azok felületi elhelyezése kizárólag a Jelölt és/vagy hivatalos kapcsolattartójának megrendelése alapján kerül a lapba. A hirdetések elhelyezéséről – a lap tradicionális arculati elemei (fej- és láblécek, margók) által kizárt felületeken túl – szabadon rendelkezik a megrendelő (Jelölt/jelölő szervezet). Azonos felületre irányuló megrendelés esetén az időbeni sorrendiség a döntő, a sorrendet pedig (a Halasmédiánál alkalmazott, kitöltött és aláírt Megrendelőn túlmenően) a megrendelt hirdetés kifizetését igazoló számlák sorszámainak sorrendje dönti el.

4. Politikai Hirdetés a halasmedia.hu-n

A HM a választási kampányidőszakban korlátlan számban fogad be politikai tartalmú hirdetéseket. A politikai hirdetések árszabása megtalálható a Kft. honlapján. A bekerülési sorrendet – egyazon felületre irányuló megrendelői szándék esetén – a hivatalos megrendelő kitöltését követő készpénzes fizetés elsőbbsége szabályozza az árlistában meghatározottak betartásával.

5. Vegyes rendelkezések

A Jelöltek szereplésével kapcsolatos politikai tartalmú híradások a halas­media.hu oldalon a tematikus, szezonális (az országgyűlési, illetve az őszi helyhatósági), kampány idejére létrehozott VÁLASZTÁS 2014-rovatban jelennek meg.

A Halasmédia a jelen Irányelvben részletezett tudósításokat és híradásokat kizárólagosan Kiskunhalas közigazgatási határain belül biztosítja térítés­mentesen. A közigazgatási határon kívül rendelt eseményről való tudósítást a Halasmédia teljes költségtérítés mellett vállalja, 150 Ft+áfa/kilométer tarifával.

A Halasmédia szerkesztősége – a már említett technikai és személyi korlátok miatt – egy időben legfeljebb két tudósítást vagy híradást tud forgatni, és ebbe bele kell számítani a napi egyéb témájú munkamenetet is. Hétköznapokon 17 óra után kezdődő eseményekre már maximum egy stáb diszponálható az esti élő adások miatt! Emiatt kérünk minden jelöltet, hogy minél hamarabb jelezzék megjelenési szándékukat!

A hírszolgáltatás zavartalansága miatt politikai tartalmú megrendelések telje­sítését úgy kell szervezni, hogy azok kerülhetnek az esemény napján a HTV-ben adásba, melyek forgatása 15 óráig befejeződik.

A Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. a jelöltek számától függően fenntartja a jogot a fenti irányelv megváltoz­tatására.

Kiskunhalas, 2014. március 6.

                   Kohout Zoltán                                                             Flösser Tamás

                     főszerkesztő                                                                ügyvezető

                                                                                              
 lista01
lista02
lista03
lista04