Fejlesztések segítése
Vállalkozók és vállalkozások segítése a 2011-ben létre hozott Széchenyi Programiroda feladata. Ma délelőtt a Városháza tömbjében, a Bethlen Gábor téren nyílt meg az iroda új fiókja. A halasi a harmadik a megyében, így Kecskemét és Baja mellett városunkban is közvetlen figyelmet és szakszerű segítséget kaphatnak az Uniós pályázatokat igénybe vevők.
A Széchenyi Programiroda helyi fiókjának fejlesztési tanácsadója, Farkas Dániel elmondta, hogy a szoros kapcsolatot kívánnak tartani a helyi vállalkozásokkal, nonprofit intézményekkel és civil szervezetekkel. Amennyiben a leendő pályázók ismertetik terveiket a programirodával, értesítést kapnak az új pályázati lehetőségekről. Az iroda szakszerű tanácsokat ad a pályázatok elkészítéséhez, de később is figyelemmel kíséri a sikeres pályázatokat, és mentori szerepet vállalva segít a pályázatok lebonyolításának teendőiben. Ezeket a szolgáltatásokat ingyenesen és napi nyitva tartással végzi.
Segítenek abban is, hogy a pályázók sem anyagi, sem szakmai értemben ne legyenek kiszolgáltatva a „hivatásos pályázatíróknak”. A 2014-től induló új, hétéves EU költségvetési ciklusban, Kiskunhalasnak szüksége is lesz a fejlesztéseket elősegítő, új pályázatokra.
Szöveg – fotó: Szűcs Károly

