Elütötte, otthagyta
Archívum

Elütötte, otthagyta

Halálra gázolt egy 28 éves nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy ismeretlen autós tegnap este Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa között.

 
Cserbenhagyásos baleset történt Kiskunfélegyháza határában kedd este, a baleset miatt teljes szélességében lezárták az 5402-es utat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.A tájékoztatás szerint egy 28 éves kiskunfélegyházi nő vesztette életét.
 
A gázolásról - arról, hogy egy nő fekszik az út mentén - egy bejelentésből értesült a rendőrség. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták a rendőrök. A rendőrség azt kéri, hogy akik látták a balesetet, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést a rendőrségen. (MTI, fotó: Donka Ferenc)