Elköltöztetnék az őrzött szállást
Archívum

Elköltöztetnék az őrzött szállást

A Déli Városkapunál, az itt újranyitott panziónál tartott sajtótájékoztatót a Fidesz. Farkas Dániel önkormányzati képviselőjelölt elmondta: cél, hogy ez a térség Halas egyik pólusa legyen, illetve a „gondolkodni és cselekedni” mottóra kiváló példa az újraindított vendéglátóegység.

 
 
Fülöp Róbert polgármesterjelölt kitért arra, hogy a Lovas bázisnál lévő migránsokat befogadó őrzött szállást szeretnék máshová helyeztetni, mert a területet célszerűbb volna a lovas bázishoz köthető funkcióra használni. A migránsok elhelyezésére a Fidesz az egykori tüzér vagy orosz laktanya területét javasolja, ezt a Belügyminisztériumnál is kezdeményezik.
 
fiddesz 02
 
 
Fülöp Róbert kifejtette: az egykori laktanyát mindenképpen hasznosítani kellene. Alkalmas lehetne logisztikai központnak is, mely a vasútfejlesztés miatt is előnyös volna. Gyöngyi László képviselőjelölt a kerékpárút hálózat fejlesztésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, egyre többen bicikliznek, így fontos lenne a kerékpárút kiépítése a külterületeken, valamint Fehértó és Tompa irányába is.
 
fiddesz 03
 
Szöveg: Fehér Erika
Fotó: Kovács Iván