Árok nélkül

Úgy tűnik, hogy ráépítettek és néhány helyen be is temették az a vízelvezető árkot, amelynek hiányát már hónapok óta pedzegeti Hunyadi Péter.

 
A csatorna a Bajcsy-Zsilinszky és a Szathmáry Sándor utca határán húzódik. A képviselő több alkalommal kérte az eredeti állapot helyreállítását, de eddig nem járt sikerrel. A legutóbbi testületi ülésen is interpellált, a most kapott válasza szerint már hivatali eljárás indult az ügyben. Kiderült, hogy az árokra egy helyen ráépítettek, néhány helyen pedig egész egyszerűen feltöltötték. Amint a vizsgálat lezárul, azt követően lesz mód a csapadékelvezető helyreállítására.
jl