A mi kis falunk
Az abszurd iránti közép-európai elkötelezettségünket és a humor iránti olthatatlan vágyunkat táplálja, hogy Kiskunhalas végre ismét bekerülhetett a hazai legjobb, legérdekesebb és legrátermettebb magyar települések top tízébe. Most miben vagyunk a legjobbak? Nyári hőségrekordban. Ugyanis 2007. július 20-dikán 41,7 Celsius fokot mértek nálunk. Ez magyar rekord. Legalábbis a hazai falvak között. Igen, nem elírás, a legforróbb hazai falu Kiskunhalas.
Az csupán jelentéktelen és szinte említésre alig méltó kellemetlenség, hogy Kiskunhalas több mint 600 éve elvesztette a falusi lét bukolikus, pásztori ártatlanságát. Az idegenforgalmi szempontból kiemelten érdekes és vonzó tulajdonságokkal rendelkező magyar falvak között is legutóbb valamikor a tatárjárás után ejthettek róla szót.
Hiába, ez a mi kis falunk, vagy inkább ez a mi kis szerencsénk, hogy ismét egy pozitív hírrel kerültünk a nagy internet univerzum figyelmének középpontjába. Az Álmaim otthona honlap ugyanis a femina.hu-ra hivatkozva a 10 magyar rekorder falu című írásában Telki, Hollókő, Mátraszentimre, Pusztavacs, Felsőszölnök, Füzér, Beremend, Garabonc és Zabar kitüntetett társaságában említi városunkat, akarom mondani, a mi kis falunkat. Mindahány gyöngyszem ez a tíz település. Vagy a település fekvése lenyűgöző, vagy egy nagyszerű épület teszi sokak által kedveltté. Egyedül, a nógrádi hegyek közt megbújó, 556 lakost számláló Zabar híresült el valami másról. Itt a hidegrekordok sorát mérték.
És a sor végén jön a mi kis városunk. Valami olyat tud, amivel egyetlen más hazai település sem rendelkezik. Több kategóriában is a legjobb. Hőségrekordban legjobb a pehelysúlyú magyar települések között, de a kisvárosok, közepes települések között is, és az abszolút magyar csúcs is városunké. Ez legalább négy rekord. Plus bónusz, hogy az egyetlen alakváltó település. Hadd irigyeljenek bennünket, mind a 30.000 falusit, aki itt él a városban.
fotó – szöveg: Szűcs Károly


