Véget ért a Testvérvárosok Kupája (galériával)
Három nap alatt 70 mérkőzést láthatott a kilátogató közönség a XVII. Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívó Tornán a Horváth István Sportcsarnokban. Több mint 130 versenyző érkezett Kiskunhalasra, a Halasi Box Club invitálására, először jöttek eszéki öklözők a régió legrangosabb megméretésére. Két halasiért szoríthattunk az utolsó nap, Haner Olivér győzelmet érdemelt volna, Kertész Kovács Ádám pedig óriásit küzdött.
Harmadik napjához érkezett a XVII. Testvérvárosok Kupája Nemzetközi Ökölvívó Torna a Horváth István Sportcsarnokban. A Halasi Box Club remek házigazdának bizonyult, a fennállásának 70., újraalakulásának 20. évfordulóját ünneplő egyesület hívó szavára négy nemzet, 135 versenyzője érkezett városunkba, A megméretést megtisztelte jelenlétével Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke is. Az utolsó napon a döntőkre került sor. A közönség jó meccseket láthatott ismét, valamennyi kupa, érem gazdára talált.
Mi, halasiak főként két találkozót vártunk nagyon. Haner Olivér esélyesként lépett ringbe felvidéki ellenfelével szemben. Olivér jól küzdött, óriásit bokszolt, joggal érezhette úgy a publikum és a szakvezetés is, hogy ő a nyertes. A bírók döntöttek, mégpedig úgy, hogy 3:2 arányú pontozással a szlovák fiú nyert, de Olivér is minden elismerést megérdemel.
Haner Olivér (kék mezben) minden elismerést megérdemel
A másik halasi érdekeltségű meccsen Kertész Kovács Ádám bokszolt. A ringben hatalmas volt a küzdelem, sok volt az ütés, többször össze is kapaszkodtak a fokozatosan fáradó sportolók. Ádámot a végén a szíve vitte, nagyon akart, de ellenfele ezúttal jobb volt. A halasi versenyző máris megfogadta edzőjének, Lehóczki Lászlónak és klubelnök Szabó Lajosnak, hogy az országos bajnokságon visszavág ezért a vereségért.
Kertész Kovács Ádám (pirosban) kemény meccset vívott
A kupa legérdekesebb pillanata volt, hogy az egyik eszéki versenyző szakállasan akart ringbe lépni, ezt viszont nem engedik a szabályok. Gyorsan megborotválkozott és utána győzött. Az ünnepélyes eredményhirdetésen kiderült, hogy a csapatversenyt az Eger nyerte, a legjobb halasinak járó elismerést Haner Olivér vehette át. Idén a Csenki Ferenc-emlékdíjat dr. Viszmegh Sándornak és Mókus Lászlónak ítélték oda.További részletek a kedd esti Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.

