Újra a military térképen Halas
Október 13-15 között rendezték meg a military (magyarul lovastusa) országos bajnokság döntőjét Bábolnán, ahol a Határőr Dózsa SE lovasai több kategóriában is érmes helyen végeztek. A csapat vezetője és edzője, Tuska Pál olimpikon tájékoztatta szerkesztőségünket a bábolnai versenyen elért eredményeikről.
A lovastusa összetett szakág, amely háromnapos és díjlovaglásból, terepversenyből, díjugratásból áll (ebben a sorrendben). A tereplovaglás során az akadályok természetesek és ami a legfontosabb rögzítettek. A verseny értékelése a három szám összesítéséből történik. A bábolnai military OB döntő nagyszerű időben, rekord nevezési létszámmal (3 nemzet, 110 versenyző) valósult meg - mondta Tuska Pál edző.
"A Határőr Dózsa versenyzői minden évben a potenciális esélyesek között vannak, de az idei évben talán még másokat is meglepett a csapat egységes, kiváló teljesítménye. A felnőtt országos bajnoki döntőben a CNC**kategóriában dr. Tuska Péter Ben-Bendegúz (címkép, fotó Magyarósi Péter) nevű lovával már tavaly is dobogós volt (3.), de az idei évben csak minimális különbséggel szorult a második helyre, javítva egyet az előző évihez képest (Ben Bendegúzzal 2015-ben felnőtt magyar bajnok lett dr. Tuska Pál szerk.). Fiatal lovaival is bizonyította, hogy jó úton halad, hiszen az „A0” kategóriában Hadvezérrel az első helyen, míg Ninjával a második helyen végzett.
Az amatőr együttesünk is remekelt a csapatbajnokságban. A kilenc teamből a bronzérmet szerezték meg lovasaink. A csapat tagjai voltak: dr. Szabó Réka (Milky Way), Mezei Lívia (Ráhel), Kocsis Flóra (Morajló) nevű lovaikkal. Egyéniben az amatőrök között Kocsis Flóra a második helyen végzett. Az „A0” kategóriában az ifjúságiak között Mezei Lívia a második helyet szerezte meg. A haladó „B” kategóriában Tóth Noémi Grödun nevű lovával könnyedén győzött és végzett az első helyen.
Elmondhatjuk, hogy az év legfontososabb military versenyére a döntőre a formaidőzítés kiváló volt, a lovasok bírták a rájuk nehezedő terhet és hozták a kiváló eredményeket. Gratulálok a lovasainknak, köszönjük a szülőknek, a szponzoroknak a támogatást és minden szurkolónak, aki elkísérte csapatunkat, illetve szorított értünk" - mondta Tuska Pál.
A lovastusa egyébként a halasi lovassportban olimpiai szempontból a legeredményesebb szakág, mert három olimpián is részt vettek halasiak (1972 München Krizsán János, Varró József, Horváth István, 1992 Barcelona Sós Attila, 1996 Atlanta Tuska Pál, Sós Attila). A valaha katonák között indult versengésben a Határőr Dózsa SE jó ideig maghatározó szerepet játszott hazánkban, hiszen a Határőrség Lovasiskolájában kézenfekvő és profilba illő volt a szakág gyakorlása. Eredményességük egyéni, csapat, felnőtt és korosztályos országos bajnoki címekben mutatkozott évtizedekig. Ezért is örvendetes a Határőr Dózsa SE 2017-es bábolnai sikere.
KI

